Gergely György:
A közösségi biztonság és a rendőri statisztika kapcsolata. A Bólyban rendezett „Police Café” margójára
A cím félreérthető, mert sokan úgy vélik, a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. Pedig lehetne. A probléma azonban az, hogy a valóságban nem találkoznak (!), ezért nem is hatnak egymásra. Pedig kellene.
A biztonság egyfelől abból tevődik össze, amit az állampolgárok a személyes kriminális élményeiken keresztül megélnek vagy megélni vélnek. Másfelől létezik a szigorúan a regisztrált bűnesetek alapján összeállított egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikai rendszer. Ez utóbbi ad képet arról, hogy országosan, megyénként, településenként stb. hogyan alakul a bűnügyi fertőzöttség. Ez egy szakmai mutató, melynek segítségével teljes egészében képet kaphatunk arról, hogy a nyomozóhatóságok milyen eredményesen (vagy éppen nem eredményesen) végzik a dolgukat. Az, hogy a nyomozóhatóságok hatékonyságát számokban mérik, sok szempontból elfogadható, és igény is van rá, ezt főleg szakmai körökben nem kell magyarázni. De a számszerűség nem minden. Lehet valahol nulla a bűncselekmények száma, mégsem érzik jól magukat az ott lakók.
A rendszerváltás óta a magyar társadalom már szabadon kinyilváníthatja véleményét a biztonságról (is). Ez megnyilvánul abban is, hogy kritikával él a rendőrség munkájával szemben. Ezek a felhangok ma már nagyon pozitívak, persze ez alól is vannak kivételek, de most ne ezekre koncentráljunk. A szakmai sikereinket a statisztikai adatok sokszor alátámasztják, azokat mindenki tényként kezeli. A biztonsághoz azonban vajmi kevés köze van a számoknak. Miért? Azért, mert a szubjektív tapasztalaton alapuló elfogult véleményalkotás mindig eltér a konkrét adatoktól.
Mielőtt bárki azon kezdene agyalni, ez rossz, vagy jó, közlöm, hogy teljes egészében rendben való, helyes, és ezért kell róla beszélni.
A Bólyban első ízben rendezett „Police Café” is rámutatott arra, hogy az egyéni tapasztalás nagyon fontos annak megértésében, hogy az egyénekből álló közösség mitől érzi jól magát, hogyan éli meg saját maga, környezete biztonságát, hogyan éli meg az adott rendőri hatóság tevékenységét.
És itt jó volt megélni azt, hogy egy országos kezdeményezés eljut egy kicsi baranyai városba (is), ingert adva arra, hogy az állampolgárok és a rendőrök kötetlenül beszélgessenek. Nem kell beadvány, kérelem, időpont-egyeztetés, ügyfélkapu stb. A rendőrök meghívására egy adott időtartamban és helyen kötetlenül beszélgetünk egymással saját biztonságunkról egy pohár kávé mellett.
Az ötlet nem új keletű, a párbeszéd ma már sok helyen, főleg Nyugat-Európában elfogadott és bevált. Nagyban hozzájárul az adott közösség nyugalmának formálásához. Magyarországon is sok kezdeményezés volt már erre, nem is sikertelenül, de a Police Café mégis kicsit más. Mégpedig a módszerében.
Itt most egy általam is látott lettországi példát szeretnék bemutatni, ezzel is érzékeltetve, hogy ez a fajta közeledés, a párbeszéd kötetlen kialakítása milyen fontos és célravezető.
Egy szakértői csoport tagjaként vettem részt egy lettországi körúton, melynek célja az ottani közösségi rendészeti modell tanulmányozása volt.
Lettországban a modell bevezetésében kiemelt szerepet játszanak a rendőrség mellett a civil szervezetek, melyeken belül több ún. cselekvési csoport működik. Közülük kiemelkedik a „Providus” civil szervezet, amelyik a „Community Policing in Latvia 2009–2012” tanulmány megírásában vett részt. A többi csoport pedig az állampolgárok tájékoztatására (webportál, kampány stb.) és képzésére (csoportterápiák szervezése) hivatott.
Bemutatták továbbá azt az interaktív várostérképet is, amely a belügyminisztérium, illetve a rendőrség honlapján is megtalálható, és amelyen az állampolgárok anonim módon bejelölhetik azokat a helyeket, ahol valamilyen jogsértést észleltek.
A tanulmányút során ellátogattunk a Kurzeme régióban található Talsi városába. A város vezetése és a helyi rendőrség képviselői elvittek bennünket az ún. Talsi alagúthoz, amelyet a közösségi rendészeti projekt során a lakosság véleményének feltérképezése után újított fel az önkormányzat. Az alagút nem más, mint egy gyalogos aluljáró.
A rendőrök elmondták, hogy itt soha, semmilyen bűncselekmény nem történt, ezért fel sem tételezték, hogy oda különösebb szakmai figyelmet kellene fordítani.
A közösségi rendészeti projekt keretében ebben a városban is megindult a párbeszéd a lakosság és a rendőrség között. Elsőként egy kérdőívet töltettek ki a lakossággal, mely során arra derült fény, hogy az ott lakó emberek biztonságérzetét nagyban rontja ennek az aluljárónak az állapota. Az aluljáróban nem volt világítás, a bejáratoknál sem. Nem volt lebetonozva az aljzat, így esténként sötétben és sárban kellett a gyalogosoknak azon áthaladni. A hajléktalanok sokszor itt könnyítettek magukon. A kérdőívekből kiderült, hogy az ott lakók félnek ott áthaladni, zavarja őket az aluljáró állapota, ezért a rendőrség jelzése alapján a helyi önkormányzat rendbe hozatta azt. Világítást helyeztek el, kifestették, szigetelték, az aljára járólapokat fektettek.
Mondhatjuk, hogy ez egy jelentéktelen történet, de siker és eredmény, ami nem jöhetett volna létre az állampolgárok és a helyi rendőrség között kialakult párbeszéd nélkül. Mert minden hosszabb távú és nagyobb siker a kis lépésekkel, a kis eredményekkel kezdődik.
Ezért fontos, hogy minél több helyen, többször induljon meg az a kötetlen kommunikáció, amely hozzájárul az adott lakóközösség életminőségének javításához. Erre kiválóan alkalmas a „Police Café”.
Javaslom minden közösségnek az egymáshoz közeledés igényének felerősítését, amellyel a helyi problémák felszínre hozását, azok megoldását úgy valósíthatják meg, hogy közben még a jószomszédi viszony is csak erősödik.
Mohács, 2017. november 13.
Gergely György r. alezredes
hivatalvezető, Mohácsi Rendőrkapitányság