III. Integritás Café

Ezek a sorszámok! Már megint sorozat van születőben – s hogy hány részes, azt sose lehet tudni előre. Ez természetes, hiszen itt nem sorozatgyártás zajlik. A Police Café rendezői ugyanis mindig egyedi, speciális aromájú rendőrkávét főznek, az éppen aktuálisan meghívott vendégek ízléséhez illőt. Az enyémnek különösen megfelel az, amit az Integritás Caféban kapni lehet. Nos, ebből kortyolhattam többed magammal 2025. november 19-én immár harmadszor, most megint a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya szervírozásában.
***
A Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya (a továbbiakban: NVSZ KMF) 2024. december 10-én szervezte meg az I. Integritás Cafét.
Körülbelül fél évvel később, 2025. május 27-én dr. Ács Emese r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Osztályának vezetője (https://policecafe.hu/rendhagyo-police-cafe-rendorokkel-ii-integritas-cafe/) hívta össze a Rendőrségi korrupcióellenes állandó munkabizottság tagjait szokásos éves megbeszélésükre – csak éppen II. Integritás Café néven. Így az NVSZ KMF mostani, 2025. november 19-i rendezvénye már a III. sorszámot kaphatta. A program ezúttal három részből állt.
Az elsőben dr. Martits Tünde r. alezredes, megbízott főosztályvezető-helyettes üdvözlő szavai után az állami szerveknek a korrupció elleni küzdelemben való együttműködéséről szóló Közös Nyilatkozatát 2011-ben aláíró szervezetek közül az Állami Számvevőszék, a Közbeszerzési Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Legfőbb Ügyészség és az Országos Bírósági Hivatal képviselője tartott egy-egy rövid prezentációt saját szervezetük integritásépítés terén végzett innovatív tevékenységeiről.

A közös csomópontok egyértelműen kirajzolódtak. Tanárként legelfogultabban nyilván e szervezetek saját képzéseiről szóló beszámolóit fogadtam. Azok száma, tematikai sokfélesége, mindenféle célcsoportra kiterjedő volta és módszertani gazdagsága kifejezetten imponáló volt. A Cafén jelen lévő összesen öt tanítványommal elégedetten néztünk össze és állapítottuk meg, hogy lassan talán hat az a sok biztatás és példaadás, ami a képzésnek az integritásépítésben játszott kiemelkedő szerepe kapcsán több mint tíz éve az országban zajlik. Az ügy mellett elkötelezett szakemberek hada és egyre több döntéshozó is látja a tanulás és érzékenyítés szerepét, és személyesen is sokat tesznek ezek fejlesztéséért-terjesztéséért.
De ugyancsak örömmel hallottam a szervezeteknek a szabály és érték alapú megközelítések egyensúlyára törekvését; a fiatalok, pályakezdők felé fordulását, amiben egyre inkább a generációk közötti párbeszéden alapuló hidak építési szándéka dominál.
A harmadik elem, amit az elhangzottakból kiemelnék, a szervezetekben – tegyük hozzá: elég jól – működő integritás tanácsadók szerepe. A megszólalók közül hárman is betöltik ezt a funkciót (igaz, kapcsolt munkakörben, de nagy lelkesedéssel), így kifejezetten hitelesen tudtak beszélni minderről.
A legszebb epizód – és talán nemcsak számomra – egy személyes példa volt. Előadója bevallottam frankománként számtalanszor járt a chartres-i katedrálisban, amelynek épségben fennmaradt híres labirintusát tökéletes integritás metaforaként mutatta be nekünk. A címe talán ez lehetne: Hűség a labirintushoz. Az 1205-ből származó alkotás 289 méter hosszan vezeti az azon lassan, meditálva végig sétálót, türelemre intve őt: ha hűen követi a helyes utat, szükségszerűen elérkezik a célhoz, a kör közepébe, amely egy fajta megtisztulást, megnyugvást, teljesség élményt kínál. Azaz bármennyire hosszú, kanyargós és meglepetésekkel, csalódásokkal teli is az út, érdemes kitartóan végig menni rajta…

A nap második része volt a Café technikával zajló, három témát feldolgozó kötetlen beszélgetés. A három témagazda dr. Korencsi Attila, a Magyar Nemzeti Bank
Compliance Igazgatóságának vezetője, dr. Martits Tünde, az NVSZ KMF főosztályvezető-helyettese és Mucsi Nóra r. őrnagy, az NVSZ KMF kiemelt főelőadója voltak. A témáik pedig:
- Integritás a digitális korban – új kockázatok és lehetőségek
(pl. mesterséges intelligencia, adatkezelés, transzparencia, online etika) - A bizalom szerepe a szervezeti kultúrában és a közszolgálati együttműködésben
(hogyan erősíthető a bizalom a vezetők, kollégák és partnerek között) - Az integritás értékeinek beépítése a képzésbe és mindennapi gyakorlatba
(tudatosítás, belső kommunikáció, példamutatás, kompetenciafejlesztés)
Az általuk említett kulcsfogalmakat, legfontosabb gondolatokat az alábbiakban tudnám összefoglalni: az emberi megőrzése a digitalizált világban; kritikus gondolkodás; felelősség; párbeszéd-partnerség-bizalom; értékek és szabályok egyensúlya.

A találkozót Alföldy Csilla r. alezredes, az NVSZ KMF kiemelt főreferense rövid nemzetközi kitekintése zárta. Ő szinte egész évben úton van, hogy az integritásépítés és korrupciómegelőzés ügyét, magát a szervezetet és ezen keresztül Magyarországot is képviselje a különböző nemzetközi szervezetek rendezvényein, találkozóin. Tarsolya tele van jobbnál jobb gyakorlatokkal és tapasztalatokkal. Egyszer ez a sok kincs akár egy külön napot is megérdemelne.
Az Integritás Café hármas sorszáma felveti a kérdést: Lesz-e következő? Remélem, igen. A kérdés csak az, melyik résztvevő kívánta meg legjobban a zamatos integritáskávét, s dönt úgy, hogy jövőre magára vállalja a szervezést. Mert téma van és lesz is bőven, ebben biztos vagyok. És abban is, hogy sokat kell egymással beszélgetnünk.
(A labirintust ábrázoló kép forrása: https://zarandok.ma/szimbolikus-zarandokut-krisztus-feltamadasa-fele/)
