Police Café Extra 134. – Police Café képeslap Tiszabőről

Újabb Police Café képeslap érkezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből. Feketéné Gyurecskó Erika küldte. Idén ott is nagyon aktívak voltak a bűnmegelőzési és közrendvédelmi kollégák. 2025. november 20-án a romákkal zajló párbeszédsorozatukat folytatták, és hátra van még egy a Jelzőfény Police Cafékból, amelyet éppen ma, december 3-án tartanak Kunszentmártonban. Ha egy rendőrkávéház beindul…
***
Kedves Katalin!
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből írom ismét soraimat a Karcagi Rendőrkapitányság Tiszabő és Tiszabura településein élőkre összepontosító Roma Police Caféból. 2025. november 20-án Tiszabő településen a vármegyei Közrendvédelmi Osztály szervezésében, de az őrsparancsnok jelentős közreműködésével jött létre a rendezvény. A helyszín a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tiszabői általános iskolájának tornatanterme volt, melyet az iskolában dolgozók az érkezésünkre a Police Café módszernek megfelelő stílusban rendeztek be. Ezzel nagy terhet vettem le a vállamról, így nyugodtan fogadhattam a meghívottakat, friss gőzölgő kávéval kínálva őket. A rendezvényt színesítette a helyi iskola egyik tanulójának versmondása, valamint egy páros folklórtánca.
A résztvevők meghívásánál figyelembe vettük, hogy mely szervezetek azok, akik a legnagyobb segítséggel lehetnek a két településen élő roma lakosok problémáinak megoldásában. A meghívottak száma 24 fő volt, és mindannyian el is jöttek. A tiszabői és tiszaburai roma lakosokon kívül a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Tiszabura és Tiszabő polgármesterei, általános iskolai intézményvezetők, a vármegyei Áldozatsegítő Központ koordinátora, a család- és gyermekjóléti szolgálat munkatársai, a helyi polgárőrség tagjai, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai (régiós koordinátor, szakterületi vezető, a Tanoda szakmai vezetője), valamint a Karcagi Rendőrkapitányság Abádszalóki Rendőrőrsének kollégái ültek az asztaloknál. A rendezvényt Komócsin József r. százados, az Abádszalóki Rendőrőrs őrsparancsnoka nyitotta meg, majd jómagam a rendezvény moderátoraként összefogtam az asztaltémákat.
Négy asztal, négy téma és négy témagazda. Kovács Ágnes r. alezredes, a vármegyei Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főelőadója vezette a „Családon belüli erőszak”; Antalóczi János r. alezredes, a vármegyei Közrendvédelmi Osztály helyettes vezetője a „Cigányság – Rendőrség”; Baranyiné Fodor Zsuzsa r. őrnagy, bűnmegelőzési kiemelt főelőadó a „Drogprevenciós javaslatok” és Kultsár Krisztián r. alezredes közrendvédelmi kiemelt főelőadó a „Hátrányos helyzetű gyermekek mindennapjai” című témákat.
Jó volt látni az aktív részvételt a témák feldolgozásánál, a valódi párbeszédeket, a felmerülő kérdések, problémák megbeszélését. Több résztvevő fogalmazta meg a rendezvény létjogosultságát, szükségességét, és hasznosnak értékelte a beszélgetéseket. Elmondásuk alapján órákig el tudtak volna beszélgetni a témákról.

Tisztelettel:
Feketéné Gyurecskó Erika r. törzszászlós, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály
(Fotók: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság)
