Tízéves a Police Café – Bátorság vagy vakmerőség? Az első kortyoktól az országos sorozatig
Ez a bejegyzés hosszabb lesz a szokásosnál, mert amiről szól, azt nem lehet pár mondattal elintézni. Ma, 2024. június 3-án a tízéves Police Cafét ünnepeltük, természetesen Pécsett a Zsolnay Negyedben. A pontos dátum ugyan egy nappal korábbi, hiszen 2014. június 2-án kezdődött minden, de ez a nap idén vasárnapra esett. Anno ugyanúgy hétfőn délelőtt vártuk izgatottan az első rendőrkávéházi vendégeket. Most pedig a múltat idéző nosztalgiázás és jövőbe tekintés vágya csalogatta ugyanoda azokat, akikkel ezt az egészet kitaláltuk és megvalósítottuk. A rendezvény egyben a III. Vándor Workshop is volt, azaz délelőtt konferenciáztunk kicsit, délután pedig a tíz év eredményeit gazdagon taglaló valódi Police Cafét tartottunk. A születésnapi torta mellé egyéb meglepetés is jutott, amit persze majd csak a végén árulok el… Jelen írás az ünnepen felolvasott köszöntőm.