Police Café Extra 110. – Gál Erika nagyító alá tette a kutatói rendőrkávéház módszerét
Általában nagy öröm, ha valaki érdeklődik az ember szenvedélye iránt. Éppen ez a helyzet jó ideje, hiszen Gál Erika rákapott a rendőrkávé ízére, és doktori kutatásában ezzel a módszerrel is dolgozik. A közvetlen öröm most annak szól, hogy megjelent egy újabb tanulmánya, amelyben a kutatói rendőrkávéház rendészettudományi kutatásokban való alkalmazhatóságát járja körül. Gratulálok neki, és egyben köszönöm, hogy próbálgatja, keresgéli, bizonygatja, hogy a módszer, amiben töretlenül hiszek, kiállja-e a tudomány próbáját (is)…













