Egy kis leltár – A Bács-Kiskun vármegyei Roma Police Café sorozat összegzése

Akik követik a Police Cafék szépen fejlődő történetét, jól tudják, hogy ez az ősz több sorozatot is hozott. Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékből képeslapokon értesülhettünk az ott zajló Delta és Jelzőfény Police Cafékról. Bács-Kiskunból pedig – mivel ott magam jártam végig a hét városi kapitányság által rendezett hét Roma Police Cafét – én tudósítottam. Jöjjön hát az ígért élménybeszámolóm a 2025. december 5-i kiskunhalasi összegzésről. Ezzel idénre ki is teszem a „Téli szünet” táblát a Rendőrkávéház ajtajára, jöhet a karácsony. Persze amíg leltározok, várom, hogy jövőre ki rendezi az elsőt…
***
Ha már ez a bejegyzés a kis leltár nevet kapta, hadd kezdjem számolgatással. A Police Café mozgalom – ha szabad így hívnom – megint egy kisebb mérföldkőhöz érkezett: év végére ugyanis 241-re szaporodott a rendezvények száma. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök, akikről ez a bejegyzés szól, igencsak kivették a részüket a maguk 40 Rendőrkávéházával. Vagyis átlagban minden hatodikat ők rendezték, és ezt csak 2016 óta, amikor csatlakoztak. Az is érdekes, hogy a Roma Police Cafék száma 67-nél jár, amelyeknek majdnem egy ötödét, konkrétan 12-őt is a bács-kiskuniak jegyzik. Akárhogy nézzük is, ez azért jó alkalom arra, hogy egy kicsit összegezzünk.
De nemcsak a számok, hanem más is indokolja ezt. A 2025 őszén rendezett hétrészes sorozatuk záró értékelése ugyanis sok olyan kérdést felvetett, amelyek válaszért kiáltanak. És az erős önreflexióval bíró szervezők – ahogy őket ismerem – meg is fogják találni ezeket a közeljövőben. Azt a felelősséget ugyanis, amelyet ennek a speciális tematikájú Rendőrkávéháznak az elindításával és országos elterjesztésével magukra vállaltak, nagyon is viselik. És én is. Ezzel a tudattal ajánlom a 2025. december 5-i kiskunhalasi összegzésből általam kiragadott és összefűzött gondolatokat.
Emlékeztetőül, hogy miről is van szó: 2025. szeptember 8. és október 16. között Bács-Kiskun vármegye hét városi kapitánysága szervezésében zajlottak Roma Police Cafék, az alábbiak szerint:
|
Város |
Időpont |
|
Kiskőrös |
2025. szeptember 8. |
|
Kiskunhalas |
2025. szeptember 10. |
|
Baja |
2025. szeptember 17. |
|
Kiskunfélegyháza |
2025. szeptember 30. |
|
Miske |
2025. október 1. |
|
Kunszentmiklós |
2025. október 8. |
| Kecskemét |
2025. október 16. |
| Kiskunhalas – összegzés |
2025. december 5. |
A sorozat az országban eddig egyedülálló kezdeményezés eredményeként, a vármegyei Rendőr-főkapitányság és a vármegyei Bűnmegelőzési Tanács együttműködésével valósult meg. Célja, hogy a hét rendőrkapitányság a saját illetékességi területén előforduló – többek között kriminalitási – problémák feltárásába, elemzésébe és megoldásába a helyi civileket minél nagyobb mértékben és minél hatékonyabban bevonja. Ehhez – magától értetődően – a vármegyében 2016 óta elterjedt, éppen ezt a célt szolgáló módszert, a Police Cafét választottuk. A „Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért” szlogent zászlajára tűző és megvalósító technika ezúttal is bizonyította létjogosultságát és adekvátságát.
A Rendőrkávéház műfaja már 2018-ban, az akkor még csak kétéves tapasztalatok alapján is ígéretesnek mutatkozott arra, hogy általa a bács-kiskuni rendőrök a roma lakosságot képviselőket és a velük dolgozó szakembereket is megszólítsák. 2018. december 6-án került sor erre először, az országban is elsőként. Így hát a 2025. december 5-i Roma Police Café sorozat összegzésén tulajdonképpen ünnepeltünk is: a Roma Rendőrkávéházak születésnapját. Mégpedig ugyanabban a városban, ahol az egész elkezdődött: Kiskunhalason, egy nap híján hét évvel ezelőtt.
Az összegzést komoly önreflexiónak, az elvégzett szakmai munka értékelésének szántuk, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Nyolc cigány képviselő fogadta el a meghívást. Rendőri oldalról pedig két vármegyei szintű szervező, a hét rendőrkapitány közül öt, illetve kettőnek a képviselője volt jelen. A három téma mentén zajló beszélgetéseket Dóka Márton r. őrnagy, a kiskőrösi Rendőrkapitányág Közrendvédelmi Osztályának vezetője, dr. Rekedt Gréta r. főhadnagy, a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács titkára, valamint e sorok írója vezették. Összesen húszan voltunk. Épp ideális létszám a három asztal körül zajló érdemi beszélgetéshez. A három asztaltársaság – ahol vegyesen ültek roma vezetők és rendőri vezetők – mindvégig aktív és nyitott volt a témára.
Az első témáról – a szervezés, lebonyolítás tapasztalatairól – egy projekt végeztével mindenképpen beszélni kell, hiszen valljuk, hogy jelentős részben ezen áll vagy bukik egy rendezvénysorozat sikere. A résztvevők nemcsak egyszerűen beszámoltak azokról a Police Cafékról, amelyeken személyesen megjelentek, hanem tovább is gondolták őket, mégpedig ennél a témánál elsősorban a szervezés szempontjából.
A Roma Police Café sorozat rendőrszakmai hozadékai és a helyi roma közösségekre gyakorolt hatásai című téma szintén kiemelt jelentőséggel bír. A hozadékokat és hatásokat tulajdonképpen pozitívumként is fölfoghatjuk, ezért egyrészt ilyeneket listáztunk ki az elhangzottakból. Másrészt viszont a hiányérzeteket, fenntartásokat is összegyűjtöttük, hiszen ezekből lehet tanulni, tovább fejlődni. Itt csak a legérdekesebb megjegyzést idézem. Az egyik fő szervező emlékeztetett minket arra a hosszú útra, amit 2018 decembere óta megtettünk: ha most belegondolunk, szinte már nem is tudjuk, honnan indultunk. Pedig fontos megállni és visszanézni, hiszen egy tematikus Café országos elterjesztése – mert 2023 őszén ez történt – és fenntartása mégis csak büszkeségre ad okot. Ugyanakkor arra is int, hogy összegezzük a tapasztalatokat és tovább lépjünk.
A hiányérzetek közül azt emelem ki, hogy jelezték: elsőre nehéz volt a résztvevők megszólítása, bevonása. Bár az is igaz, hogy ahol már volt korábban Roma Police Café, ott nem volt ezzel gond. Sokan azonban nem tudták, mi az a Police Café, ami a meghívottakban okozott bizalmatlanságot is, de kíváncsiságot is. Akik fenntartásokkal érkeztek, azok is pozitívan távoztak. Egyszerre volt új a módszer is, a helyzet is – rendőrökkel beszélgetni egy asztalnál órákon át –, a téma is, a szándék is, ezért szükséges a fokozatosság elvét betartani. Emlékeztetőül: azt soha senki nem mondta – legalábbis aki jól ismeri a Café módszert –, hogy ez gyors eredményeket és sikereket hoz. Lassú, fokozatos és sok apró lépésből álló folyamat az ezzel a technikával zajló munka.
Immár a 67. Roma Police Café után újra csak megfogalmazódott az a szándék, hogy lassan el lehetne/kellene hagyni a Roma jelzőt a Police Café elől. Így, hogy országosan egyre inkább elterjed a rendőr–civil/roma párbeszédnek ez a módja, ideje volna az elnevezésből kivenni erre a speciális résztvevői körre és az esetlegesen hozzájuk (is) kapcsolódó problémákra való utalást. Néhányan – már többedszer – azért nem voltak hajlandóak elfogadni a rendőrség meghívását a Roma Police Cafékba, mert ez a neve a rendezvénynek, és ezt ők negatív diszkriminációnak ítélik meg. Ezt pedig valóban figyelembe kell venni és tiszteletben tartani. Ki kellene próbálni, hogy vajon megváltozik-e a hozzáállásuk, ha csak simán Police Caféba invitálják őket a helyi rendőrök.
Ebből pedig következik egy jámbor óhaj. 2025-ben a továbblépés talán az lehet, hogy Bács-Kiskun vármegyében – és/vagy máshol is – közvetlenül a helyi lakosságot megszólító Police Cafékat rendezzünk, ahová – ha az aktuális helyzet vagy téma/probléma úgy kívánja –, persze a helyi romákat is meghívják.
A harmadik téma a „Jövő útja, avagy a stratégia” címet kapta. Vagyis azt az utat szerette volna elképzeltetni a témagazda a résztvevőkkel, amely mentén a következő években a roma–rendőr együttműködés tovább haladhat. Szemléltetésként egy széles utat rajzolt föl a flipchart papírra, mely kanyargós, de mindenképpen felfelé, azaz a jövőbe vezet. Azt kérte a beszélgetőtársaktól, hogy minden asztaltársaság jelölje meg, hogy véleményük szerint hol tart jelenleg a roma–rendőr együttműködés, és mi az a cél, amit szeretnénk elérni. Ezt követően tértek rá a konkrét, megvalósítható intézkedésekre-feladatokra. Roma és nem roma résztvevők egymással egyetértésben ugyanis megfogalmazták, hogy szeretnék feloldani azt az ellentmondást, hogy úgy érzik, a rendőrök sokkal többet tesznek a közösségért, mint maguk a romák.
Emellett a roma származású fiatalok rendőri pályára való ösztönzése is egyértelműen fontos ötletnek bizonyult. Illetve az egyik asztalnál az is elhangzott, hogy igényelnék egy olyan Café megszervezését, amelyen más régiók roma–rendőr együttműködési programjait ismerhetik meg. Itt valójában jó gyakorlatok cserélhetnének gazdát, mert a másiktól tanulni nem szégyen.
Minden asztalnál elhangzott néhány konkrét vállalás a roma vezetők részéről. Például Mélykút és Jánoshalma együtt, valamint Kiskunhalas és Kecel szintén koprodukcióban vállalta, hogy jövőre Cafét szervez rendőrök meghívásával. Kiskunfélegyházán egy roma rendezvény alkalmával pódiumbeszélgetésre tervezik hívni a rendőrkapitányt, hogy kérdéseket tehessenek fel neki egy moderátor segítségével, utána pedig a kommunikáció megsegítése céljából lehetne beszélgetni több rendőr kollégával kiscsoportokban (általánosságban és nem konkrét ügyekről!).
A tartalmi összegzés persze ennél jóval részletesebb volt, de a konkrétumok a szervezőkre és a résztvevőkre tartoznak. Arra azonban talán ennyi is elég, hogy ízelítőt adjon az önreflexió jelentőségéből, és esetleg másokat is arra inspiráljon, hogy rendezzenek sorozatokat. A Police Café ugyanis nagyszerű keretet kínál a helyi közösségek biztonságosabbá tételének érdekében felsorakoztatható ötleteknek.
És nem utolsósorban: ezzel a bejegyzéssel kívánok minden kedves Police Café rajongónak kellemes karácsonyi ünnepeket.

