2007 karácsonyára különleges ajándékot kaptam egy kedves barátomtól.
Belgiumban töltött egy hónapot, hogy tanulmányozza a belga rendőrségi reformot és annak lassú, de jótékony hatását egyrészt magukra a rendőrökre, másrészt a közösségek hétköznapjaira. Betekintést nyert az értékteremtéstől a szakemberek kiválasztásán és képzésén át egészen az intézkedésekig minden olyasmibe, amibe csak lehetett. Eközben találkozott a World Café módszertanán alapuló Police Café gyakorlatával. Jól megnézte, megértette, kért belőle egy adagot, szépen becsomagolta, és elhozta nekem. Tudta, hogy szeretem az ínyencségeket, ezért biztos volt abban, hogy tetszeni fog.
Miközben bontogattam a szép küllemű ajándékot, megcsapott az illata, és éreztem, ez bizony nekem való. Ám megkóstolni nem akartam. Arra vártam ugyanis, hogy legyen valaki, akit megkínálhatunk belőle. Az ember magában nemigen kávézik: ahhoz társ és méltó helyszín kell, tulajdonképpen ez a lényeg. Nem is a kávé, hanem a kávézás. Az ajándékot félretettem, nem türelmetlenkedtem, mert hittem, hogy eljön az ideje, amikor kibonthatjuk és valakivel megoszthatjuk.
A következő évben, 2008-ban reménykedve elővettük a csomagot, és a Rendőrtiszti Főiskola akkor induló mesterképzésén szinte becsempésztük a hallgatók utolsó órájára. Hiába a szép csomagolás és az illat, észre se vették. Nem nyúltak hozzá, ott lapult sok más, vonzóbb, mert tanteremben is fogyasztható, szokásos ajándék között. Azok jobban érdekelték őket.
Nem tehettem mást, hagytam, hogy tovább teljen az idő. Ha száz évet nem is kellett várnom, mint Csipkerózsikának a herceg csókjára, de hetet igen. Ez alatt bárkit is kínáltam a Police Caféval, megcsodálta ugyan, de megkóstolni vagy nem akarta, vagy nem merte, vagy nem állt módjában.
Mígnem aztán végre jött egy kíváncsi és bátor rendőr, Gaál Gyula, akinek meséltem a titokzatos kis csomagról, s megkért, mutassam már meg. Óvatosan vettem elő és nyitottam ki, féltem, hogy az aromája már elillant, vagy tán meg is romlott. Kellett nekem ennyi ideig őrizgetnem… A minősége azonban mit sem változott. Hiába, ennyit jelent az eredeti márka, a sértetlen csomagolás! A használati útmutatóban persze világosan le volt írva: ha a gyártó utasításait pontról pontra betartják, örökre garantált a nívó. De azt annak idején el se olvastam rendesen. Sőt – s ez is ott állt, de elkerülte a figyelmemet – ez a kávé olyan, hogy minél többször főzünk belőle, annál tovább tart. Ha ezt tudom, erre már akkor egész kávéházat alapozhattam volna.
Lassan tíz éve tehát, hogy tudomást szereztem a Police Café módszeréről, és végül hét évbe tellett, míg idehaza hajlandó volt megízlelni velem együtt valaki az ott kínált kávét. Az első korty furcsa volt, de határozottan finom és hatásos.
Ezért hát nem csoda, ha Gyulával annyira rákaptunk az ízére, hogy 2014. június 2. és 5. között mindjárt négy – igaz, alkalmi – rendőrkávéházat is nyitottunk Pécsett. Olyan kellemes helyszíneket találtunk hozzá, mint az impozáns Zsolnay Kulturális Negyed, a Gandhi Gimnázium és Kollégium, az Apáczai Csere János Nevelési Központ és a Bánki Donát utcai Általános Iskola. A megyei jogú Pécs négy városrészében – a Belvárosban, Gyárvárosban, Kertvárosban és Uránvárosban – indult már akkor érezhetően sikerre ítélt útjára a Police Café magyarországi változata.
És Pécs azóta is egy lépéssel elöl jár: egy évvel az első négy rendezvény után, 2015. május 12-én egynapos Police Café tanfolyamot rendeztünk, ahol a budapesti VIII. kerület rendőreinek a szomszédsági rendőr programjuk keretében a pécsi kollégák taníthatták meg a módszertant. S abban is ők voltak az elsők, hogy a biztonsággal kapcsolatos általános kérdések közül egy speciálisat kiválasztva 2016. november 9-én már tematikus rendőrkávéházat rendeztek.