Úgy gondolom, hogy a körzeti megbízotti szabályzat a rendőrök számára átadandó tananyagnak igencsak száraz része. Kedves kollégám, Tihanyi Miklós tanár úr szerencsére nem így van ezzel, és igyekszik valahogyan „felvizezni”, de legalábbis oldani valahogyan. Sokszor ő maga oldja meg, hogy akár ebben a témában is felkeltse és fenntartsa a hallgatók figyelmét, de előfordul, hogy valami más cselt eszel ki. A legkevésbé sem a téma felhígítása, ha megszemélyesíti azt, mégpedig egy igazán autentikus forrásnak számító előadó segítségével.
Azt hiszem, duplán szerencsésnek mondhatják magukat a harmadéves nappali tagozatos közlekedési szakirányos hallgatók. Egyrészt, mert szeptemberben megúszták a velem eltöltendő rendészeti kommunikációs tanórákat – igaz, megtartotta nekik más. Én ugyanis szabadságra mentem épp azon a héten, amikor találkoztunk volna. Így hát belenyugodtam, hogy nem ismerem meg őket. Úgy látszik azonban, hogy mindenképpen látnunk kellett egymást, ha csak másfél órára is, de annál kellemesebb helyzetben.
Másrészt – s ez volt 2017. november 29-i találkozásunk oka –, mert a kmb-sek XXI. századi archetípusát képviselő Karcsi rendőrtől, azaz Tomis Károly főtörzszászlóstól, a Zuglói Rendőrkapitányság 5. számú körzetének körzeti megbízottjától hallhatták, mi fán terem egy igazi kmb-s.
Ritka az a szakember, aki a helyén érezheti magát, s ennek egyszerű oka, hogy ott is van. Minden porcikája rendőr, érezni a szavain, a gesztusain, a mosolyán, a hangján. Kívül belül, tetőtől talpig az, ami. Egy ízig-vérig körzeti rendőr – talán ez a név jobb lenne a kissé rossz áthallású körzeti megbízott helyett. Karcsi rendőrben bizony meg lehet bízni. De nem a hatalomnak, ahogyan az a munkakör elnevezésének idején, az 1950-es években jellemző volt. A körzeti megbízott ugyanis politikailag volt megbízható. Karcsiban a kollégái és a lakosok bíznak, akik ismerik őt születése óta, akik közül ő is egy Zugló 5. számú körzetében. Szomszédjuk, ismerősük, barátjuk, kollégájuk, ügyfelük, betegük, vevőjük. Betér ide-oda egy kávéra, vagy legalább egy jó szóra. A szolgálati telefonján bármikor felhívhatják. Jön és megy és elintéz és megkérdez és utánajár és segít és felvilágosít és megnyugtat és válaszol és elkísér és kér és figyelmeztet és mosolyog és magyaráz és ránk vigyáz. És így tovább, amit éppen kell. Reggel is, este is, éjjel is, jövet menet, elöl hátul, kint és bent, télen és nyáron, autóban és gyalogosan és biciklivel is – rendőr.
Most is csak mesélt, mesélt, mesélt a mindjárt pályakezdő fiataloknak, egyszerűen, keresetlen szavakkal, élvezetesen, élményszerűen. Minden története élővé vált, és a hallgatók talán egyszerre megértették és megérezték, milyen ez a kmb-s lét.
Megtudtuk azt is, hogy az ő egyéni kezdeményezéséből induló, kézi gyártású plakátoktól nem kis munka árán hogyan jutott el addig, hogy végül a „Szomszédom a rendőr” programnak is az arca lett. S hogyan találtunk egymásra immár a Zuglói Police Caféban, mert Tomis Karcsival végtére is ott jöttünk össze igazán. Erről a rendhagyó tanóráról is az utolsó zuglói Caféban értesültem tőle, s hívattam meg magam Tihanyi tanár úrral. Végtére mégis csak az én csoportomnak tartott óráról volna szó.
Így esett hát, hogy élvezettel hallgathattam az érdekes előadást, amelynek egyik csúcspontja az volt, amikor a meghívott előadónak egy tanulmánykötetet adott át Tihanyi tanár úr, aki az egyik tanulmány szerzőjeként egy Karcsival készült interjúból idézett. Tomis Károly, akit többek között szerénységéért is nagyon lehet szeretni, immár nyomtatott tananyag lett. Ez azért nem semmi. Meg is hatódott rendesen ettől a meglepetéstől.
Ezúton is gratulálok neked, Karcsi, és kívánom, hogy sokáig legyél az, aki vagy, mindannyiunk örömére!