Hiába, nem tudom – és nem is akarom – megtagadni önmagamat. Ez a főcím szerintem mindent elárul kettős identitásomról. Művészetrajongó és rendőrhívő volnék, és azt hiszem, mindkét minőségemben végképp menthetetlen.
Michelangelot és a rendőröket már egy lapon említeni is furcsa, nem még egy címben összehozni. Márpedig nekem ma reggel, kis forgolódásnak indult lustálkodás közben, sikerült. Le is írom gyorsan, nehogy kimenjen a fejemből. Nagyon élvezem, ahogy bejegyzéseim címei megfogalmazódnak bennem, s velük jön mindjárt az egész szöveg. Szinte csak le kell írnom, és aztán kihúznom belőle, ami nem kell. A címben szereplő művész – állítólag – ugyanezt tette: a kiválasztott márványtömbben már látta a leendő szobrot, s „csak” le kellett faragnia róla a fölösleges követ. Ez a hasonlat most biztos szerénytelennek tűnik, pedig csak arról van szó, hogy az alkotás folyamata valami ilyesmi, s valószínűleg sok alkotó nyilatkozik hasonlóan, ha megkérdezik, hogyan születik valami a fejében vagy a keze alatt.
A World Café, amelyen a Police Café is alapul, egy közösségi alkotó módszer. És így már talán érthető, hogyan jön képbe a művészet. Azok a rendőrök, akikkel az utóbbi hónapokban kávézhattam, igazi alkotóként működtek közre a folyamatban, s nem is akárhogy. Saját környezetükben otthonosan mozognak, pontosan ismerik a helyi sajátosságokat, a problémákat, és többnyire a megoldásokról alkotott előzetes képpel is rendelkeznek. Ezt tudják összevetni a közösség által vágyott biztonsággal, az ő arról alkotott elképzeléseikkel és megoldási javaslataikkal. Mindebből aztán – képletesen lefaragva a fölösleget –, válogatnak, és az adott lokalitásra szabva az információk, az ötletek, javaslatok közül segítenek megalkotni a közösségnek az oda illő megoldásokat. Ez több a mesterségbeli tudásnál: művészet.
A kerekasztal kapitányai
A Cafénak fontos eszköze a partnerség. Ha emberek leülnek egymással beszélgetni, a köztük lévő egyenlő viszonyoknak kevés kifejezőbb szimbóluma van, mint a kerek asztal. Az egyik legideálisabb Police Café helyszín – már többször dicsértem, s ezúttal sem tehetek mást – a kiskunhalasi Csipkemúzeum. Nem csoda, hogy a hétrészes Bács megyei sorozat záró eseményének, az értékelésnek is ők adtak otthont. Ezúton is köszönet a háziasszonynak, Dancsó Szilviának a kedves vendéglátásért.
Kiskunhalas Bács-Kiskun megye földrajzi centrumában van, sokan ezért is szeretnek ott találkozni. Na meg a helynek is van egy szelleme, amelyet immár többedszerre tapasztalok meg. Hét kapitányt nem egy, hanem mindjárt két kerek asztal mellé ültettünk le, hogy megbeszéljék a sorozat tanulságait. Közülük öten személyesen is részt vettek a Cafékon, sőt, egy asztalgazda is kikerült közülük. Van, aki maga is együtt képződött a kollégáival, van, aki már a kezdetektől lelkes és másokat is lelkesíteni képes híve a módszernek. Van, aki idén kóstolt bele ebbe a sajátos ízvilágba, s már tervezgeti a folytatást.
Külön-külön is mozgolódnak tehát, de az, hogy egy két és fél órás összegzésre le lehetett őket ültetni, eleddig egyedülálló az országban. Azért bontottunk asztalt, azaz beszélgettek ők is két kisebb körben a zárórában, mert itt is a módszertanhoz ragaszkodtunk: két elemből szerettük volna összeilleszteni a levonható tanulságokat, a kézzel fogható eredményeket. Az egyik téma a szűk értelemben vett szakmai hozadék volt: mik azok a konkrét bűnügyi, rendészeti információk, új tudáselemek, amelyek kapcsán az egész megyét lefedő hét városi kapitányság közös nevezőkre juthat az idősek biztonságának fokozása érdekében. És mondhatom, volt minek örülni. Egy megyei szintű problématérkép elkészítésének kilátásba helyezése; konkrét logisztikai megoldási javaslatok a tanyákon élő idősek számára szóló segítségnyújtás gördülékenyebb megszervezésében; az idősügyben együttműködő partnerek elérhetőségi adatbázisának létrehozása; további igényfelmérés a célközönség és az érintettek bevonásával; pályázati források felkutatása és közös projektek tervezése; tanyagondnoki hálózat bevezetése ott is, ahol ez még nem működik – ezek szerepeltek az összegzésben.
Az egyes Cafékban született nagy rajzos jegyzőkönyvek szolgáltak kiindulópontul, lehetett egymástól kérdezni, vitatkozni, érveket, nézeteket ütköztetni. Jó volt egymástól ilyen szokatlan módon is tanulni. Kapitányok egymás közt… Végre igazán szakmáztak – ahogy ők mondják, és végre kötetlenül. Vágytak már ilyesmire régóta, mert az ügyek utáni hétköznapi szaladásban ritkán van erre alkalmuk. Számomra öröm, ha egy kissé körmönfontan is, de egy Police Café ürügyén összehozhattam őket. Mert ez a kávé – úgy tűnik –, még összébb hozza azokat is, akik egyébként is együtt dolgoznak.
Különösen jó érzés, hogy megyei vezetői szinten is nyitott kapukat döngettem ezzel a hétkapitányos ötlettel. Persze semmi kapudöngetés, elég volt a bekopogtatás a megyei főkapitányhoz, s ő nemcsak meghallgatta, de meg is hallotta, amit szeretnék. Ilyen egyedülálló kezdeményezésre egy egyébként is nyitott, gondolkodó vezető nem tudhat nemet mondani. S nem is mondott. Kellemes szakmai beszélgetés kerekedett ki a nála tett látogatásból, s három hét múlva meg is lett az eredménye. Bűnügyi helyettese moderálta az asztalbeszélgetéseket, érdeklődve hallgatta kapitányait, s értőn foglalta össze a hallottakat. Ez a gesztus önmagában garancia volt az összejövetel sikerére, s ezúton is köszönjük neki, hogy ez a szereplés számára ilyen magától értetődő volt. Nagyon jó példa ez a többi megyének, hátha kedvet kapnak ők is egy hasonló programsorozathoz.
A másik asztalnál a Café módszertana és egy ilyen sorozat rendezése körüli tapasztalatok összegzése folyt. Őszintén szembenézni azzal, milyen nehézségek, gyermekbetegségek fordultak elő, miben lehetne még olajozottabbá tenni a szervezést, hogyan tovább, milyen lehetőségek rejlenek ebben a módszerben, mire tudnánk még használni az itt tanultakat, mit tanulhattunk a civilektől. Elhangozhattak a kezdeti kételyek, aggodalmak, hogy aztán áttérhessünk a közös siker fölött érzett örömökre. És elöljáróban annyit még: ősszel Kiskunhalas valami újdonsággal megint elő szeretne rukkolni… de erről majd akkor.
Szupervízió és hamburger
Már megint két össze nem illő dolog, legalábbis első hallásra. De várjuk ki a végét…
Zuglóban az utolsó helyszínen, a szintén szimbolikusnak tekinthető Vajdahunyad várának Vadásztermében felállított kerek asztaloknál zárult a Police Café Zugló sorozata 2017. június 20-án. Erről már írtam legutóbbi bejegyzésemben, de azóta megjelent a Zsaru Magazinban Szilágyi Attila, nyugodtan mondhatjuk: Police Café-rajongó zsurnaliszta tollából ez az ismét korrekt beszámoló is:
Zsaru Magazin 2017. július 12. Police Café Vajdahunyad
Akkor nem részleteztem, s most sem fogom, épp csak megemlítem: az, hogy ez lett a záró rendezvény, a véletlennek köszönhető. Vagy mégsem? A budapesti rendőrfőkapitány jelezte, tiszteletét tenné az egyik Caféban, így a kedvéért szinte mindent módosítani kellett az eredeti forgatókönyvön: a dátum, az időtartam és a meghívott vendégek száma is jelentősen változott, majdnem az utolsó pillanatban. Ez azért okozott némi fejfájást a szervezőknek, de utólag be kell vallanunk, hogy jól jött ki a lépés. Sikerült a szükségből erényt kovácsolni, és a lehető legtöbbet kihozni a lehetetlennek tűnő helyzetből.
A körzeti Café helyett egy egész Zuglóra kiterjedő rendezvényt kanyarítottunk a négy kerek asztal köré. Amolyan demo-változat sikeredett, ahol azok is láthatták, hogy működik ez a műfaj, akik előző nap még azt se tudták, hogy ezt a délelőttöt hol fogják tölteni. Nemcsak Zugló színe-java volt ott, de szép számmal kóstolgatták a Police Cafét más budapesti kerületek kapitányai is. Teljesen egyedi volt a maga nemében ez a záróra, de azt hiszem, mind a kerület, mind a főváros igazán büszke lehet rá.
A nyilvános záróra után a három hónapos sorozat igazi lezárása azonban 2017. július 19-én történt meg.
Egy hónapig érlelhették a részt vevő rendőrök az élményeket, hogy aztán három asztal körül, ezt is kissé rendhagyó módon, azaz természetesen Café módszertannal, megbeszélhessük, mi hogyan volt, s mit hozott a konyhára a nyolc Rendőrkávéház.
Az egyik asztalt ezúttal a kapitány, a másikat a projektmenedzser, a harmadikat a tanárnő-moderátor vitte. A képzés kezdő pillanatainak visszaidézésével kezdtük, hogy lássuk, honnan indultunk arra az eleinte szükségszerűen nehéznek tűnő útra, amelyet három hónap alatt együtt bejártunk. S aztán három téma köré fonva elindult az összegzés, értékelés.
Police Café Zugló Szupervízió 2017. július 19.
A szakmai hasznot, a projekt szervezése és lebonyolítása körüli tapasztalatokat és a módszertani, kommunikációs fejlődést méricskéltük háromszor három rövidebb beszélgetésben, majd az asztalgazdák immár szokásosan összefésülték a témákat. Ez így együtt bármilyen fórumon vállalható, felmutatható, és reméljük, lesz rá alkalom, hogy bemutatkozhassunk vele a szélesebb nyilvánosság előtt is. Vannak erre terveink… de persze ezeket is csak később szeretnénk elárulni. Ami csak nekünk, résztvevőknek szólt, az a projektbe befektetett rengeteg munka legapróbb részleteit feltáró elemzés. Kiderült, min múlik egy ekkora projekt sikeressége, mitől érezheti az ember, hogy nem hiába fáradozott, mitől érzi jól magát a biztonsággal foglalkozó szakember és a biztonságban élni akaró közösség bármely tagja egy kerületben, körzetben. Mi az, amit szívesen továbbadunk másoknak is, akik ki szeretnék próbálni, meg szeretnék tanulni a módszert.
Ahogy a bácsi összegző Cafénak, ennek is volt egy különlegessége, ami persze nagyon is tudatos. A projektet szervezők, a lebonyolító rendőr asztalgazdák, a módszert megtanító és a Cafékat moderáló szakember, valamint a helyi rendőri vezetők mind együtt voltak részesei az értékelésnek is. Ez rendkívül fontos momentum abban a folyamatban, amely egy efféle program sikerességét garantálja. A résztvevők igazi csapatként tanultak meg működni. A hierarchiát ilyenkor pár órára félre lehet tenni, mert itt a közös siker érdekében a partneri együttműködésen van a hangsúly. Azon, hogy mindenki ott tesz hozzá a folyamathoz, ahol neki van szerepe és az ehhez szükséges kompetenciája. Mint a puzzle-darabok, úgy illeszkednek egymáshoz a résztvevők hozzájárulásai. Minden darab egyformán fontos, mert csak úgy tud kialakulni az összkép. És nagyon fontos, hogy a kirakósdi közben jó legyen maga a játék is. Miközben a biztonság, tudjuk és valljuk is: egyáltalán nem játék. Nagyon is komoly dolog. S nemcsak a rendőröknek az. A zuglóiak – feltételezésünk szerint – szintén komolyan és tegyük hozzá: örömmel vették a rendőrök kezdeményezését. Reméljük, a projekt zárása után őket is lesz alkalmunk megkérdezni erről.
A projektértékelés hivatalos része után a finanszírozó Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. ezúttal egy kis közös evés-ivásra invitálta a „társulatot”, immár kötetlenül, felszabadultan. Ehhez persze már nem kávé, de jó hideg sör dukált (volna) a júliusi melegben… ám természetesen szolgálatban semmi alkohol! A hamburger finom, a hangulat felszabadult volt. A több hónapos kemény munka után mehetünk szabadságra, jöhet a megérdemelt pihenés. Persze őszre már újabb komoly terveket szövögetünk…
De egy pillanatra még vissza Michelangelohoz… Miért is jutott eszembe a mester?
A Police Caféban a rendőrök a kávé mellé speciális szakértelmüket kínálják a biztonsághoz hozzávalóként. Meggyőződésem, hogy a maguk szakterületén valamennyien Michelangelo-k. Kár volna őket széklábfaragásra kényszeríteni, hiszen rengeteg tudással és információval rendelkeznek, kreatívak és elkötelezettek a közösségeik iránt. Ezzel a nagy vállalással bizonyították: képesek az önálló alkotó munkára, a közösség javára végzett szolgálatra. Tanárnősen mondhatnám: ez igazi mestervizsga volt! A Police Café – mint szobrásznak a véső – kitűnő eszközükké vált arra, hogy előjöjjön belőlük a nem ritkán már el-elszunnyadó motivációjuk. Fontos lenne megőrizni ezt, és tovább fejleszteni azokat a készségeiket, amelyek által hatékonyabban hozzájárulhatnak a közösségek élhetőségéhez. De nagyon fontos, hogy számukra se legyen kötelező az „alkotás”, ne legyen uniformizált, hogy mit és hogyan csinálnak. Hadd alkossák meg a közösségek saját biztonságukat úgy, ahogyan tudják és szükségük van rá. Ha ehhez Police Café kell, ám legyen. Reméljük, hogy a rendőrkávé finom aromája tovaszáll, sokak orrába beivódik, s kérnek még belőle. Már készülünk a keresletre… de erről majd legközelebb, remélhetőleg hamarosan…