Police Café Extra 129. – Képeslap a II. Budavári Polgárőr Caféból
Bár nem nevezték elsőnek, de a szervezők már tudták, hogy a 2025. június 3-i Budavári Polgárőrség által rendezett Budavári Polgárőr Café az lesz. És nemcsak náluk, de a fővárosban is. Most, amikor 2025. október 31-én ismét összehívták a kerület biztonságáért tenni tudó és akaró 32 szereplőt, már büszkén hangsúlyozták, hogy ez a II. alkalom. Hogy lesz-e még, az sok mindenen múlik. S bár mindenki örülne, ha a problémák elfogynának, és ebből az apropóból nem kellene speciális kávéházakat nyitni, de azt is tudjuk, hogy ez naiv álom. Úgyhogy a magunk részéről inkább örülünk, ha ilyen hangulatban lehet beszélgetni a helyi közös biztonságról.
***
A Budavári Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó, Egészség- és Természetvédő Egyesület 2025. október 31-én immár a II. Polgárőr Cafét szervezte. És megint nem akárhogy! A Budavári Önkormányzat támogatásával megvalósuló programon ezúttal harmincketten beszélgettek a kerület közös biztonságáról. Az ezzel együtt kétszázhuszonhét Café – hiszen ez éppen ennyiedik volt a sorban – mindegyikére jellemző a meghívottak sokszínűsége, de akik itt most összejöttek, igazán reprezentálták a kerületet. A teljesség igénye nélkül – úgy értve, hogy valamennyi intézményt és konkrét nevet természetesen nem említve – jelen voltak a Városfejlesztési Bizottság, a Kormányhivatal; a 304.Kőrösi Csoma Sándor Cserkészcsapat; a Kézfogás Testvérvárosi Egyesület; a BRFK I. ker. Rendőrkapitányság; a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat; a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ; az Észak-budai Szent János Centrumkórház Budapest és Pest Vármegyei Védőnői Szolgálat Osztálya; a MÁV Pályaműködtetési Zrt. Állomásfőnökség Budapest-Déli pu.; a B.City Kft. (CBA); a Drogmentes Világért Alapítvány közép-európai képviselete; a Magyar Prevenciós Alapítvány; a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Szakorvosi Rendelőintézet; a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt.; a Budai Fiatalok Lokálpatrióta Egyesület képviselői. De a társaság tagja volt egyetemi oktató; közigazgatási szakember, politológus, filozófiai tanácsadó; önkormányzati képviselő; közösségi szolgálatos fiatal; biztosítási és pénzügyi tanácsadó, valamint megjelentek az egyházak helyi képviselői és természetesen a Budavári Polgárőrség tagjai.
Az egyik legkézzelfoghatóbb hozadék a rendezvény után a résztvevőknek szétküldött elérhetőségi lista, amelynek segítségével tovább erősíthetik egymással az együttműködéseket.
A legüdítőbb színfolt életkorban a két cserkészlány és a két ifjú polgárőr volt. Ha már Márai Kult, akkor – bár száz évvel korábbról – Madáchcsal kérdezem: „biztosítva áll már a jövő”? Kívánom, hogy így legyen! Mindenesetre az ugyanezen a napon fennállása 20. évfordulóját is ünneplő Budavári Polgárőrségnek gratulálok a születésnap apropóján rendezett II. Polgárőr Caféhoz. Dr. Hegedűs Györgynek, az egyesület elnökének és a professzionális szervezőnek, Hegedűsné Schmidt Ágnesnek köszönöm, hogy velük lehettem.
Még egy összegzés vár ránk és talán egy kis közös jövőtervezés. Legalábbis nekem már van ötletem…
Hanem magáról a rendezvényről most nem én számolok be részletesen. Kihasználom az alkalmat, hogy részben mint kerületi lakos, részben mint rendészettudománnyal foglalkozó kutató és egyetemi oktató, jelen volt körünkben dr. Fekete Márta kolléganőm. Adta magát a helyzet, hogy megkérjem, írja meg személyes élményeit, hiszen először volt igazi Caféban. Kíváncsi vagyok, hogy helyi érintettként hogyan látta-hallgatta az itt történteket.
***
Fekete Márta: A láthatóság dicsérete
Képeslapom egy rövid visszatekintés 2025. október 31-re, a II. Budavári Polgárőr Café meghívott vendégeként átélt élményeimre. Mindjárt el is magyarázom, miért ez a furcsa alcím.
A felsőfokú rendészeti képzésben dolgozóként – még civilként is – bőven találkozom azokkal az előítéletekkel, amelyek a (hivatásos) rendvédelmi dolgozókat övezik. Nem listázok, mindenki tud ilyet mondani. Ezek az előítéletes gondolatok gyakran onnan táplálkoznak, hogy nem ismerünk valamit, ezért aztán felaggatjuk igaznak vélt elképzelésekkel (mely magyarázatok sokszor a saját komfortérzetünket szolgálják). Vagy akár az is lehet, hogy – rálegyintve – nem foglalkozunk vele, és hagyjuk, hogy igazi lényegük rejtve maradjon előttünk. A közelség-távolság elve itt is érvényesül: amint közelivé, ismerőssé válik valami, máris képesek vagyunk jobban elhelyezni azt a saját inerciarendszerünkben. Kicsit így vagyok – voltam? – én is a polgárőrséggel: keveset tudtam róluk, talán misztifikáltam is a működésüket. Annak ellenére, hogy jellemzően nem vagyok előítéletes, inkább a nyitottság jellemez. De hát, ugye, az ilyen alkalmak, mint a „cafézás” is, pont arra valók, hogy ezeket a falakat azonosítsuk magunkban, és ha lehet, le is bontsuk őket.
Aki olvassa ezt a blogot, annak biztosan nem kell bemutatni a (Police) Cafét. Ez egy olyan módszer, ami bár szigorú keretek közé szorított – időtartás, meghatározott témák, fix asztaltársaságok –, mégis élénk diskurzust, kreatív ötletelést, sok egymásra kacsintást és akár nevetést is ígér. És mint minden beszélgetés, annak a lehetőségét is hordozza magában, hogy valami addig ismeretlent megismerhessünk, kicsit más oldalról megnézhessünk, kérdéseket tehessünk föl, és nem utolsósorban, annak aktív alakítói legyünk. Végső soron az én asztaltársaságom egyik konklúziója is az volt a 10-től délután 2-ig tartó beszélgetésben, hogy az emberek szeretnek életük aktív részesei lenni. Szeretik, ha van beleszólásuk az őket érintő kérdésekbe, intézkedésekbe – és ezen a proaktivitáson keresztül a végrehajtásra jogosult szervek működésébe is.
Az I. kerületi polgárok sem mások ebben. Kicsi – és I. kerületiként hadd engedjem meg magamnak a jelzőt: kiemelt – kerületként szinte családiasan élünk itt. Ki régóta, ki kevesebb ideje – nem számít. Hiszen mindannyiunk számára fontos kerületünk szépsége, épsége, „előkelő” voltának megőrzése és az erről való kommunikáció is. Ez mindennél világosabbá vált a négy együtt töltött óra alatt. A II. Budavári Polgárőr Café témái az alábbiak voltak: a polgárőrség helyének és szerepének azonosítása a kerület életében, a toborzás kérdése (nemcsak az övék, hanem a rendvédelmi szerveké is), a kerületet érintő főbb közbiztonsági problémák, lehetőségek az együttműködés terén. Az asztaltársaságokban mindenféle korú, végzettségű, hitű ember képviseltette magát – ez a sokszínűség dicsérete és egyben lehetőség arra is, hogy mások szemüvegét a saját orrunkra helyezzük. A lehetőség arra, hogy az egyénen keresztül megfoghatóbbá váljon a nagy egész, amit képvisel. De én mégis mindig arra jutok, hogy ugyanazt látjuk, ugyanarról beszélünk. Ha pedig valamennyire mégsem, egy ilyen beszélgetés a lehető legjobb a perspektívánk bővítésére. Megismerni egy 17 éves fiatal gondolatait egy drogprevenciós szakemberéi és egy missziós presbiteréi mellé téve. Felemelő érzés. Hiszen a hétköznapjaimat jellemzően nem a velük való diskurzus jellemzi.
Szóval a négy asztaltéma kivesézése alatt megtudtam, hogy a polgárőrök önkéntes alapon végzik a munkájukat, és az általuk használt szinte egyetlen kényszerítő eszköz a kommunikáció. Aminek valahol a magamfajta nagyon örül, mégis sejthetjük, mekkora nehézség ez egy olyan hivatás keretein belül, ahol szinte munkaköri leírásba van foglalva az alkalmankénti konfliktusok felvállalásának szükségessége. Azt is megtudtam, hogy a gimnazisták járnak gyakorlatra a polgárőrökhöz, és lehet, hogy többen azért, mert rendvédelmi pályát álmodnak maguknak (ez a tudás a saját, pályaorientációt boncolgató kutatásaimhoz értékes inspirációt is adott). Azt is megtudtam, hogy a legtöbb kerületi polgárőr igen magas végzettségű szakember erős segítő attitűddel, hiszen sokan más rendvédelmi szerv kötelékében is vállalnak önkéntes munkát. Hogy sokat vannak kint éjjel – ezen nevettünk is, azért nem látjuk őket, mert mi olyankor alszunk. Rengeteg-rengeteg sztereotípia feloldódni, árnyalódni látszott puszta négy óra alatt a fiatalabb generációkkal szemben, a polgárok védelmét szolgálókkal, a szociális munkásokkal, a vallási közösségek képviselőivel szemben.
Címnek „a láthatóság dicsérete” fordulatot választottam. De nemcsak azok válnak láthatóbbá, akik egy ilyen alkalmat megszerveznek és lebonyolítanak. A mi esetünkben a polgárőrök a polgárok számára. Hanem mi résztvevők is megismerhetőek leszünk azok számára, akik arra szerződnek – hivatásos vagy önkéntes alapon –, hogy ránk és a rendre vigyáznak. Kiderül, hogyan látjuk a világot, hogyan szeretnénk látni azt, milyen elvárásaink vannak, milyen szakemberek vagyunk, milyen problémákkal küzdünk nap mint nap. Szóval négy óra alatt jóformán mindenki – ha hagyja – közelebb kerülhet a másikhoz, a másik értékrendjéhez. És szerintem ez a kulcsa annak, hogy valami elinduljon a fejlődés irányába: tudni az elvárásokat, és lehetőséget kapni ezek kifejezésére. Nekem nagyon jó volt a sorsom aktív alakítójának lenni akár pár órára is. Melengető – és hosszútávon szólásra bátorító – megélni azt, hogy valaki nyitott megismerni az én véleményemet, és hajlandó a működésébe akár be is építeni azt. Erre ad kiváló platformot a Café-módszer.
Ez pedig az én szivárványszínű képeslapom Budavárból.