Könyvajánló III.
Molnár Café Kata: Rendőrkávéházi élményeim. Police Café blogkönyv
Legutóbb másik honlapomon egy mesét olvashattak az írásaim iránt érdeklődők, amelyben a fáma egy különleges születésnapi meglepetés ajándékról is szólt. Hogy a barátaim által megjelentetett kiadványnak, amelyet szintén másik honlapomon az Olvasósarokban ajánlottam, milyen régi előzménye van, azt a könyvecske sajátos Ajánlásában is megírtam (lásd lentebb). De hogy úgy másfél éve, amikor kis unokahúgom 10 éves volt, mi történt, azt most már el nem hallgathatom. Természetesen a szíves ajánlást is is közreadom.
Akkor is nálam vakációzott, ahogyan 4 éves kora óta minden nyáron. S ugyan minden évben csak egy bő hetet töltünk együtt, mégis olyan nekem, mintha… de nem folytatom, mert túl személyesre sikeredne ez a felvezetés. Bár, nem bánom, legyen.
Mint igazi gyerek, imád játszani, fantáziálni. Kicsi korában különösen azt szerette, ha kitalált mesét mondok neki, vagy eljátszunk valami szituációt. Nem csodálkoznék, ha színésznő lenne majd, pedzegette is, hogy érdekelné ez a pálya, de hol van az még? Bár amilyen gyorsan szalad az idő…
A kettővel ezelőtti nyáron a nálam lévő kis szobájában egy félreeső polcon talált egy kupacot a World Café módszertani leírását tartalmazó könyvből, s azzal kezdett játszani, míg én kint tettem-vettem a nappaliban valami fontosat. Mire végeztem, s bementem hozzá, látom ám, hogy színes post-itekkel teliragasztotta a fél íróasztalt; az ajtófélfára egy „Rögtön jövök” feliratot, nyitva tartási időt akasztott, s egy füzetkébe képzeletbeli nevekkel és telefonszámokkal ellátott üzeneteket írogatott fel. Azt mímelte, hogy ő a menedzserem, s a Police Café iránt érdeklődő ügyfeleimmel foglalkozik. Színes fantáziával a „telefonban” ecsetelte, hogy a tanárnő most épp nem ér rá: tárgyal, tanít, elutazott, s hogy ha a könyvbemutató iránt érdeklődnek, az ekkor meg ekkor itt és itt lesz, kéri, hagyják meg, hány példányt tehetünk félre. És így tovább. Nagyokat nevettem, s belementem a játékba én is, persze hogy.
Majd egyszer csak komolyan odafordultam felé: – Mondd csak, kis boszorkány, valóban úgy lesz, ahogy most játsszuk? Ha megszületik az a könyv, reklámozni fogod? – Hát persze! – mondta gyermeki magabiztossággal.
Most akkor komolyan felteszem, bár kissé módosítva, az eredeti kérdést: – Rékám, első Police Café könyvemet reklámozhatom veled?
Ajánlás
Természetesen ez a könyv nem jöhetett volna létre, ha 2017 októberében nem indítok egy második honlapot, ahol folytathatom a bloggerkedést.
Igaz, nem is indítottam volna újabb honlapot, ha nincs Police Café.
A Police Café nem születhetett volna meg, ha nincs World Café.
A World Café módszerét viszont nem ismerhettem volna meg, ha nincs Krémer Ferenc.
És Krémer Ferenc sem lehetett volna kollégám és barátom, ha 1992-ben nem kerülök véletlenül a Rendőrtiszti Főiskolára.
A Rendőrtiszti Főiskolán sem dolgozhattam volna, ha Szakács Gábor nem engem vesz föl nyelvi lektornak.
Rendőröket tanítani meg pláne nem kezdtem volna, ha nem csábít át Valcsicsák Imre a Társadalomtudományi Tanszékre tanársegédnek.
Na és ha Valcsicsák Imrét 2004-ben nem kezdem el győzködni arról, hogy a kommunikációnak nagyon is köze van a közösségi rendészethez, akkor nem jutok el Pécsre.
Ha nem jutok el Pécsre, nem hoz össze a jó szerencsém Cserép Attila kapitánnyal.
Ha Cserép Attila nem örökít át utódjának, Korontos Zoltánnak, akkor nem találunk egymásra Gaál Gyulával sem.
Ha viszont nincs Gaál Gyula, akkor a Police Café nem lehetne ötéves.
S ha pedig a Police Café nem lenne ötéves, akkor most nem lenne mit ünnepelni…
De van. És ez mindannyiuknak köszönhető! Köszönöm is, nagyon.
Meg még mindazoknak, akik szerencsére olyan sokan vannak, hogy itt felsorolni őket lehetetlen, ám a következő oldalakon nevesítve lesznek.
***
Molnár Café Kata: Rendőrkávéházi élményeim. Police Café blogkönyv. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2019.
A könyv letölthető itt: Rendőrkávéházi élményeim