Police Café Extra 28. – Megjelent a Police Café blogkönyv 2. része

 

Molnár Café Kata: Újabb rendőrkávéházi élményeim. Police Café blogkönyv. 2. rész. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2020.

 

 

Pontosan öt napja éreztette a tavasz hírnöke, hogy úrnője közelít. Előre küldte jégtörőnek Mátyást, aki sikerrel járt: besegített a Police Café – igaz, egyelőre csak óvatos, online üzemmódban való – újranyitásában. A krónikás szólt is róla. Ma pedig – a naptári tavasz első napján – új hírrel érkezik. De csak szépen sorjában, lássuk, hogy is volt csak…

Amikor 2020 áprilisában megemlékeztem arról, hogy egy évvel azelőtt barátaim kerek születésnapi meglepetés ajándékként kiadták Police Café blogkönyvemet, sajnos egyúttal azt is kénytelen voltam bejelenteni, hogy a Rendőrkávéházat bizonytalan időre be kell zárnom.

Akkor azonban azt is elfecsegtem, hogy a rendőrkávéházi élmények egy év alatt épp annyival szaporodtak, hogy lassan egy újabb kötetet kitennének. A bezáráskor a leltár huszonkét újabb blogbejegyzést mutatott. Ennek fele se tréfa! Az évforduló kapcsán eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha kiadnám a blogkönyv második részét. A szándék ugyanaz: egy kortynyi kóstolót kínálni a rendőrkávéból, hátha még többen kedvet kapnak hozzá. Ez ugyanis – bár függőséget is okozhat – semmiképpen nem káros szenvedély. Ellenkezőleg: nagyon is hasznos – civileknek, rendőröknek és a belőlük álló közösségeknek egyaránt.

Azt hiszem, az olvasó könnyen kitalálja, mi lett a gondolatjátékból. Igen, igen, megvalósulás.

Mivel az első kötet 2019 áprilisi megjelenéséhez tevőlegesen nem volt közöm, ezért az afölött érzett örömöm hevében nem is gondoltam, hogy ha írok róla, az egyben reklámnak is megjárja majd. Hirtelen el is fogyott majdnem mind a száz példány, továbbajándékoztam az ajándékomat csupa kedves embernek, akik vagy közreműködtek abban, hogy a gyűjtemény megszülethetett, vagy egyszerűen csak velem örültek. A minap még egy olyan lista is előkerült, amelyikre azokat kezdtem el fölírni, akik jelezték: ha majd lesz második kiadás, vennének abból is. Meg is ígértem, hogy szólok nekik, hanem a sok más tennivaló közt elfeledtem a dolgot. Vagy nem is, inkább halogattam valamiért.

Amikor aztán összeállt a második kötet, már magam intéztem a kiadót, és 2020 augusztusában boldogan mentem a nyomdába a példányokért. Azt azért elárulom, hogy az kísért el oda, aki ezt az egész könyvírást-megjelenést a két évvel azelőtti nyáron megálmodta: az ekkorra már majdnem 13 éves unokahúgom, aki történetesen éppen akkor megint nálam nyaralt…

Nagy elhatározással már épp elkezdtem volna szervezni a könyvbemutatót, de be kellett húznom a kéziféket, mert a pandémia miatti óvatoskodás újra ránk nehezült. Maszkban, távolságot tartva egyszerűen nem akaródzott összehívni egy mégoly kis közönséget sem, akik előtt bemutathattuk volna a frissen megjelent második kötetet.

Múlt az idő, vártam, vártam, eltelt az év, reméltük, hogy januárra felszabadulunk. De nem így lett. Közben Uricska Ernával csendben előkészítettük az ő első könyvét, ami január elején meg is jelent. A kicsike COVIDictionary-t egy nagyobbacska csinnadrattával be is harangoztuk – bár igaz, hogy a könyvbemutató az ő esetében is várat magára. Pedig már olyan jól kitaláltam az online rendezvény forgatókönyvét, s hogy ki lesz a kiadványt bemutató-méltató kis kompánia. De valami még mindig hiányzik. Elszánás, helyszín, idő? Nem is tudom.

Valahányszor Ernával a virtuális találkozásaink után a napsütötte-szélfútta mezőn sétálva végre tudunk egy kis valóságos együtt-időt is tölteni, mindig nekibuzdulunk a tervezgetésnek. Legutóbbi sétánk közben egyszer csak megáll, és nekem szegezi kemény kérdéseit. Próbálom visszaadni a lényeget, persze a saját szavaimmal, úgy, ahogy én értettem őket: Kata, kérdezhetek valamit? Mi lesz a blogkönyv második kötetének ajánlásával? Mikor dobod már végre piacra? Vagy érleled még újabb fél évig a gondolatot, hogy rajtam kívül más is olvashatja-e? Figyelj, február van, hó és hideg, a kávéházad zárva, vendégeidnek pedig szerintem te is hiányzol, nemcsak a megszokott rendőrkávé-adag. Te magad írtál a félegyháziak nosztalgiájáról, olvastam, ne tagadd! Meg hogy online is milyen jót kávéztatok – nagyon helyes! Bár emlékszem, amikor bedobtam neked az ötletet, vetetted is el rögvest. Azt mondtad, majd ha fagy! Hát már fagyott eleget, lassan rád tavaszodik! Reklámozd csak ügyesen a könyvedet, s mire elkapkodják, hátha kinyithatsz megint, és árulhatod a forró kávé mellé rendőreiddel a biztonságról való beszélgetéseket is. Amúgy Katásan is, nemcsak virtuálisan!

Na most, ha az embernek ilyet mondanak, mit is tehetne mást, pironkodva elszégyelli magát, tollat ragad, és megírja ezt a könyvajánlót. Nem más könyvéről, hanem a sajátjáról. És mint a Rózsaszín Párduc, ezt a restanciáját is lehúzhatja a To do, to do, to do-listájáról.

Mivel a blogkönyv második kötete egy ajánlással kezdődik, nincs is sok teendőm, egyszerűen idemásolom:

 

Ajánlás

 

Ez a kötet nem jöhetett volna létre,

ha 2019. április 17-én kedves barátaim

meg nem lepnek egy több mint méltó, egészen rendhagyó,

kerek születésnapi ajándékkal.

De megleptek.

Száz példányban kiadatták a

 Rendőrkávéházi élményeim – Police Café blogkönyv

 című könyvecskét.

Ez a kötet ezért viseli címében az „Újabb” jelzőt,

és azért kapta a 2-es sorszámot,

mert annak a kiadványnak a folytatása.

Ajánlom hát mindazoknak, akik azt is szerették.

Meg azoknak is, akik most ismerkednek ezzel a világgal.

És azoknak főleg,

akik ezekben a történetekben nevesítve vannak.

Mert őket meg én szeretem.

És első blogkönyvem ajánlóját is ajánlom annak, aki azt nem olvasta volna.

Ernának pedig… nem is tudom, mit mondjak. Talán egyszerűen csak annyit: köszönöm.

A könyv megvásárlásának részleteit a Police Café Facebook oldalán, illetve a Police Café honlapján találják.