Police Café Extra 96. – Instant próbafőzet a Kis Integritás Caféban
2024. október 4-én vendégoktatók jártak az egyetemi Rendészeti etika és integritás tréningemen. Bár ők kissé izgultak, én egy percig se, hiszen kódolva volt a siker. A bennük való bizalmamnak ugyanis megvolt az alapja. Hogy ez honnan származik, s mire vezetett, arról szól ez a beszámoló.
***
2024 júniusában, a vizsgaidőszak végén egy egyetemi podcast és az integritás tanácsadók rendhagyó záróvizsgája volt az apropója, hogy hírt adtam az integritásépítés terén végzett munkámról. Három hete pedig a szélesebb olvasóközönségnek kínáltam néhány kortynyi ízelítőt a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai részére tartott Police Café módszertani képzésből.
A beszámoló végén sejttettem ezt-azt azokból a tervekből, amelyek ez év végén és jövő év elején várnak rám. Az egyik egy tananyagfejlesztés. 2024. október 4-én az egyik harmadéves nappali tagozatos egyetemi csoportommal a Rendészeti etika és integritás tréning című, mindössze 14 órás tantárgy keretében Kis Integritás Cafét nyitottunk, mégpedig két kedves és kísérletező kedvű trénerrel.
Alföldy Csilla és Mucsi Nóra, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztályának munkatársai jártak nálam vendégórát tartani. Emberségesek, kedvesek, közvetlenek, nyitottak, segítőkészek, adni akarók, széles látókörűek, kreatívak, elkötelezettek, felkészültek, hitelesek – ilyennek látták a két kolléganőt a diákok. Tekintettel arra, hogy az általuk kidolgozott tananyagot az alapfokú rendőrképzésben már kipróbálták, gyakorlottságukhoz nem fért kétség. De a tisztjelöltek ebben a kiscsoportos formában új célközönséget jelentettek számukra. Sőt, mindjárt emeltük is a tétet, hiszen egy etika és integritás tárgyú hivatalos tanóra keretében tesztelhettük az ő tananyagukból és az arról alkotott hallgatói véleményeket összegző módszerből álló Kis Integritás Cafénkat. Ez fért bele a négy tanórás délelőttbe.
Egy kis ismerkedés, ráhangolódás, izgalmas, a hallgatókat gyorsan, mégis szelíden-észrevétlenül aktivizáló mini gyakorlatok, elgondolkodtató kisfilmrészletek, professzionálisan szerkesztett, kompakt, ezért könnyen emészthető tananyag, színes szemléltetőeszközök, kollektív alkotások, a Z generáció figyelmét ügyesen felkeltő és fenntartó témák és az azokat feldolgozó pedagógiai módszerek, partneri stílus és a nagyon is komoly témát jókor, jó arányban oldó humor – néhány adalék, amitől nagyon finom lett az általunk készített próbafőzet.
Én pedig egyszerűen boldog és büszke voltam, két okból is.
Egyrészt a hallgatóim miatt, akik hozták a legjobb formájukat, és olyan jó szívvel és nyitottan fogadták a vendégeket, ahogyan kell. Hozzáteszem, minden előzetes felkészítés és győzködés nélkül, mégis bizalommal kortyolták a kóstolót. Hogy ízlett nekik, azt tőlük maguktól tudom, hiszen a délelőtt utolsó egyharmadában a Police Café módszerével zajló strukturált visszajelzésre is kerítettünk alkalmat.
Az alábbi képen látható összegzést az ő véleményük alapján állítottam össze.
Másrészt Csilla és Nóra szereztek nagy örömöt szakmai és módszertani felkészültségükkel, lelkes hozzáállásukkal, engem is inspiráló lendületükkel. Bár saját bevallásuk szerint nagyon izgultak, a hallgatók ebből mit sem éreztek. Bennem is csak azért tudatosult, mert a közös felkészülés során és közvetlenül az óra előtt elárulták nekem. Nyilván a háttérben azért ott lehet az a tény, hogy Nóri éppen húsz évvel ezelőtt ült a Rendőrtiszti Főiskola padsoraiban. És neked, kedves Naplóm, azt is elárulom, hogy a legkedvesebb tanítványaim egyike. A bűnügyes csoport, amelynek tagja volt, emlékezetes számomra. Tőlük kaptam az EtiKati nevet. Nyitott, értelmes, jóravaló hallgatók jártak oda. És hogy az Etika és Kommunikáció tantárgyak nem múltak el fölöttük nyomtalanul, arra talán Nóra az élő bizonyítékok egyike.
Ez a mai alkalom újra megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy minden oktatónak jót tenne, hogy ha nem is egy-egy tanóra, de egy-egy modul, tananyagrész után feltenne pár konkrét kérdést a hallgatóknak, amelyekre válaszolva kiderülne, hasznukra volt-e mindaz, ami elhangzott. És akár igen, akár nem, annak mi lehet az oka. EZ sokaknak még mindig eretnek gondolat. Pedig a hatékony tanulás hozzávalóit összerendezgetni nem olyan nagy ördöngösség. Az egyik legfontosabb a tanulók elégedettsége. Mert ami tetszik nekik, azt szívesebben és könnyebben, azaz eredményesebben és tartósabban tanulják. Én ebben hiszek, mert egyre-másra tapasztalom.
Nórát és Csillát pedig megnyugtathatom: nincs menekvés, tanteremben a helyük! És köszönöm nekik a mai napot.