Police Café kamaszokkal Komlón
Kamaszoknak nyitottak sajátos kávéházat a rendőrök Komlón 2023. november 3-án. Amikor a kötelező közösségi szolgálat nemcsak hasznosan, de kellemesen is telik. Kettő az egyben. Így kell ezt csinálni!
***
2023. november 3-án a komlói Közösségek Házába hívták-várták a középiskolásokat a komlói rendőrkapitányság munkatársai egy rendőrkávéra, illetve forró csokira.
A baranyaiak ügyesek – de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen gyakorlat teszi a mestert. Egyrészt úgy időzítették a november eleji Police Caféikat, hogy két egymás utáni napon egy úttal bejárhassam a vidéket. 2-án Roma Police Café Pécsett, 3-án irány Komló – ez így valóban praktikus volt.
Másrészt ezt a Cafét olyan foglalkozásként könyvelték el, amelyért az azon részt vevő diákok pontokat kaphattak a kötelező közösségi szolgálathoz. Hasznos és egyben kellemes időtöltésben volt részük, s ha valami, a közös biztonságról való beszélgetés a közösségépítés egyik legbiztosabb lehetősége. Amennyire a kedves olvasó nekem elhiszi, állítom, hogy a kamaszok is így gondolták.
A rendezvényt Oletics Károly, a komlói kapitányság vezetője nyitotta meg, a Café műfajához illőn, azaz lazán, minden különösebb formalitás nélkül. A professzionális lebonyolításban pedig kétségtelenül nagy szerepet játszott az a három témagazda, akik a diákokkal végig beszélgették a péntek délelőttöt. A szervező Fekete Rita az online világ rájuk leselkedő veszélyeivel járta be a három asztaltársaságot. Nagy János a résztvevőknek a függőségek káros hatásairól meglévő – tegyük hozzá: igen gazdag – ismereteit gyűjtötte és foglalta össze. Mindketten a komlói kapitányság kollégái. A vendégként magammal vitt Kovács Richárd pedig saját maga példáján keresztül arról váltott gondolatokat a kamaszokkal, hogy milyen lehetőségei vannak ebben a nehéz életkorban azoknak, akik a devianciák helyett pozitív értékek mentén szeretnék biztosabban megalapozni a jövőjüket.
Mindhárman kiváló feleletet adtak elő összefoglalásképpen, ami a középiskolások számára egy egészen rendhagyó tanórai élménnyel is felért – főleg így az őszi szünet végén.
Jó volt látni, ahogy fokozatosan feloldódtak, kérdeztek, sztoriztak, és érdeklődve hallgatták a szakembereket.
Ez volt a 123. Police Café a sorban. És kuriózum, hogy ugyanezen a napon a szomszédos Bólyban is nyitottak egy Rendőrkávéházat, amiről a Police Café Extra rovat 56. részében hamarosan beszámol az ottani moderátor.
Meg kell hagyni, szépen terjed a rendőrkávé illata, és hosszú még a november…