SZER-mentes Palócország – harmadszor
Palócország először, másodszor… Senki többet harmadszor? Ellenkezőleg! SZER-mentesnek szermentes, de vigyázat, másfajta függőséget okozhat a kamaszokkal berendezett Rendőrkávéház! Jöttünk, láttunk, meggyőztünk? Reméljük, hogy Salgótarjánban se hiába időztünk.
***
A kábítószer-megelőzési programsorozat 2019. május 14-én salgótarjáni középiskolásokkal folytatódott.
A mai epizód megint másért volt érdekes, mint az eddigi kettő. Az egyik ok, hogy ezúttal nemcsak mint moderátor léptem fel, hanem mint asztalgazda is.
Az egyik rendőr helyett kellett beugranom, de nem bánom, hogy így alakult. Igazán kedvemre volt a jelen lévő húsz fiatallal három órát beszélgetni, még akkor is, ha a téma, ami terítékre került, nem valami könnyed. Egy igencsak kemény kezdés meg is akasztotta az első asztaltársaságom hangulatát. Nem csoda, hiszen kiderült, hogy egy diáknak egy közeli hozzátartozója kábítószer-túladagolásban halt meg. Az általam feldolgozandó témának – és talán hihetem, hogy pozitív hozzáállásomnak – köszönhetően azonban viszonylag hamar sikerült őket túllendíteni a nehezén. Arról kellett őket kérdezgetnem, hogy szerintük van-e, lehet-e megoldás erre a nehéz problémára, ami az illegális drogok fogyasztásával jár, s ha igen, ők miben látják annak kulcsát.
Az első válasz minden társaságnál egyértelműen az volt, hogy az érintett saját akaratereje az első lépés a megoldáshoz. A baj felismerése és az egyén belső elhatározása mindennél fontosabb a kamaszok szerint, és sokuk szájából igencsak summásan és hitelesen hangzott a vélemény. Tudják, miről beszélnek. Voltak köztük papírfelnőttek, vagyis akik már betöltötték a 18. életévüket, és voltak, akik ugyan még nem, de sokkal érettebbek és tapasztaltabbak a koruknál.
Páran aktuálisan éppen most, a napokban ér(ettségiz)nek, és határozott elképzelésük van arról, mik szeretnének lenni. Mások még egyáltalán nem tudják, de azért csak sikerült kiszednem belőlük az álmaikat. Szerepelt ezek között mindenféle szakma: vállalkozó, informatikus, közgazdász, könyvelő, vegyész, biológus, fodrász, műkörmös vagy felszolgáló. De nagy számban megjelentek segítő foglalkozások is: orvos, ápoló, gyermekgyógyászati asszisztens, pszichológus, táncterapeuta, gyógytornász, edző, tanár. Fel is írtuk szépen sorban az összeset. S hamar megtaláltuk a kapcsolatot néhány választott szakma és a témánk között. A legtöbbjük – tegyük hozzá: szerencsére – közelről nem érintett a szerhasználatban, de mindenki tud a problémáról és ismer is olyat, aki viszont bajban van. Miért ne lehetnének ők, akik segítséget jelenthetnek a társaiknak? És nemcsak a távoli jövőben, hanem akár a jelenben, például azzal, hogy hiteles és korrekt ismeretekhez jutnak a témában, vagy mert megtanulják felismerni azokat a jeleket, amelyek egyértelműen jelzik a problémát. És legalább nem elfordítják a fejüket, negligálják a problémát, vagy ami ugyanolyan rossz, elítélik és kirekesztik azt a társukat, aki elindult a lejtőn, hanem megtanulnak figyelni egymásra, nem engedik kihullani a közösségből és rossz útra tévedni a gyengébbeket. Ha ez a szándék felébred bennük, akkor már nagyon sokat tettünk a megelőzésért. Ez a szerep határozottan tetszett nekik, és ez fontos fogódzó: meg kell erősíteni őket abban, hogy ők is tehetnek, mégpedig sokat a problémák megoldásáért.
Különben egyszerű a „nyitja” a kamaszok lelkének (is), és ezt most, amikor egész délelőtt asztalgazdaként mélyebben is belekóstoltam a velük való munkába, nagyon határozottan állítom: köztük kell lenni, velük kell beszélgetni, rájuk kell figyelni, komolyan véve őket, magunkat és a feladatot. Hitelesen és nem utolsósorban kedvesen. Ezért nagyon hálásak, amit egyszerűen azzal fejeznek ki, hogy megnyílnak, beszélnek, érdeklődnek, kérdeznek, mert aki így fordul hozzájuk, abban bíznak. A salgótarjáni bűnmegelőzési kollégák – hadd írjam le itt a nevüket: Gál Veronika, Király-Kollár Ramóna, Medve Judit, dr. Noskó Zsolt és Papp Zsófia – újra és újra bizonyítják, hogy kitűnően tudják ezt. A fiatalok pedig pontosan érzik, hogy egy felnőttesen hangzó Rendőrkávéházban partnerként bánnak velük.
És még valami. Mikor már a harmadik asztaltársaság vágta rá válaszként elsőre az akaraterőt a Mi lehet a megoldás? kérdésre, gondoltam, kiszedem belőlük, hogy tudják-e, hol lehet szert tenni erre a csodaszerre, hol kapható? Odakanyarítottam egy házikóformát a papírra, és ráírtam, hogy BOLT. És asztalról asztalra egyre nőtt az ötlet, míg végül aztán lett belőle „Emberi kapcsolatok boltja”. Megtöltöttük szívecskékkel, mosolyokkal. Mert itt mosollyal, szeretettel odafigyeléssel, biztatással kell fizetni. Aki rendszeresen itt tud „bevásárolni”, az könnyebben boldogul. Hamar rájöttek, hogy ezekkel a pozitív töltetű „luxuscikkekkel” felpakolva nemigen keresi az ember az ócska pótszereket. Ezeket fekete filccel lejegyezve jól el is rejtettük a bal alsó sarokba. Elő se hozakodok velük, vigye őket az ördög.
Azt hiszem, a salgótarjáni középiskolásoknak is tetszett a rendhagyó oktatás. Láttam és éreztem rajtuk, hogy megfogta őket a téma, de főleg talán az, ahogyan tálaltuk nekik. Nógrád megyének ismételten nagy elismerés! Ideje volna már megírni részletesen is, mi zajlik ott évtized óta. De hátha a nyári szünetben jut elegendő idő erre is. Mert lassan kifutunk az iskolaszezonból…
A NÓGRÁD-HONT internetes portál is beszámolt az eseményről: