Eljött, sőt már el is telt a második hét az immár valóban napfényes Baranyában. Június első hetében már igazi nyári arcát, sőt, fesztiválhangulatba öltözött formáját mutatta nekem Pécs. Ide mindig érdemes visszatérni. Akár ha hazajönnék. Megint szeretettel fogadnak, otthonosan közlekedek a rendőrség falai között, egyre több az ismerős mosoly. Hanem most már a civileket is kezdem becserkészni, mégpedig azzal a módszerrel, amit – s végre itt is leírom – World Cafénak hívnak.
Jó pár éve, hogy először hallottam róla, kedves kollégám hozta haza a hírét Belgiumból. Közelebbről úgy találkozott vele, hogy az ottani, akkorra a demokratizálódás útján már igencsak előrehaladott, megreformált rendőrség alkalmazta Police Café néven. De mit is jelentsen ez? A The World Café Community honlapján bárki utánanézhet, tájékozódhat a módszerről, olyannyira, hogy használata is szabadon engedélyezett. Egyedül ahhoz ragaszkodnak kitalálói és fejlesztői, hogy ha bárki bárhol a világon alkalmazza, nevezze meg a pontos forrást, illetve kérik, küldjön el nekik egy rövid, akár fényképekkel illusztrált leírást arról, pontosan mikor, ki, hol és mire használta. Így jön létre fokozatosan a „The World Café Community” jóvoltából egy közös tudásmegosztás, amely egyrészt világgá viszi a hírét-nevét magának a módszernek, s ezáltal terjeszti azt, másrészt pedig ismertté teszi azokat a közösségeket, amelyek így igyekeznek közelebb jutni saját problémáik feltárásához, illetve elindulni e problémák megoldásának útján is.
Pontosan egy évvel ezelőtt gondolkodtunk arról a pécsi illetőségű Gaál Gyulával egy rendészettudományi konferencián, hogy érdemes lenne a Café módszerével próbálkozni Pécsett, s papírra is vetettük elképzeléseinket az Ami elromolhat, az el is romlik című tanulmányunkban. Ott írtunk arról is, hogy a World Café egy világszerte ismert és használt, egyébként zseniálisan egyszerű eljárás, komoly protokollal, és ami nem lényegtelen: meglehetősen olcsó. A kivitelezésnek ugyan vannak bizonyos költségei, az igények függvényében. Az alapelveknek megfelelő kellemes környezet kialakítása és a minimális vendéglátás (kávé, víz, rágcsálnivaló) költségei mellett elsősorban a moderátorok és asztalgazdák felkészítő képzésére kell áldozni, ami azonban hosszú távon feltétlenül megtérülő befektetés.
Eddig még sehol sem volt alkalmunk kipróbálni, hiszen ez nem tantermi módszer, hanem egy működő, működőbbé teendő közösség kell hozzá. Pécsett ez most adott volt. A kettős moderálás is működött, ami egyébként általánosan elfogadott a Café-ban. Így egyszerre többféle nézőpontot is képviselhettünk: egy helyi polgár és egy messziről jött ember; egy férfi és egy nő; egy rendőr és egy civil tudta hozzáadni a saját értékeit a beszélgetések kiteljesítéséhez.
Különösen azért nagyszerű ez a módszer, mert a helyi kollektív bölcsességet és az együttműködést lehet működésbe hozni a problémák feltárására, elemzésére. A problémával – Pécs biztonságosabbá, élhetőbbé tételével(?), bár elsőként azt a kérdést is tisztázni kellene, hogy ez valóban probléma-e – mindenképpen foglalkozni kell. Ez nem elodázható, ám kívülről-felülről nem lehet rá megoldást adni. Különben is: senki sem szokott örülni, ha jön valaki, aki megmondja a tökéletes megoldást, vagy legalábbis úgy tesz, mintha tudná azt. Éppen az a lényeg, hogy nincs egyetlen recept, azt senki nem írhatja föl! A Café módszere azt vallja, hirdeti és bizonyítja: a megoldásokat csakis helyben, közösen lehet megalkotni! Ehhez azonban le kell ülni beszélgetni közös dolgainkról, problémáinkról. Ehhez találtunk most támogató hátteret Pécsett.
2014. június 2-a és 5-e között négy kellemes helyszínen zajlott tehát rendőr–civil párbeszéd „Police Café Pécs” címmel. Az első napon a modern Zsolnay Kulturális Negyed, a második napon a Gandhi Gimnázium és Kollégium, a harmadik napon az Apáczai Csere János Nevelési Központ, a negyedik napon pedig a Bánki Donát utcai Általános Iskola adott otthont a Police Cafénak, amelyet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pécsi Rendőrkapitányság rendezett. A megyei jogú Pécs négy városrészében: a Belvárosban, Gyárvárosban, Kertvárosban és Uránvárosban az ott dolgozó rendőrök és a biztonságért felelős állami és civil szervezetek meghívott képviselői (a négy nap alatt mintegy 50-en) ültek le az adott területtel kapcsolatos közbiztonsági helyzet és a legsürgősebb problémák feltérképezésének szándékával.
A Police Café asztalgazdái képzett, tapasztalt és nagyon nyitott, kommunikatív rendőrök voltak, akik a módszert előzetesen egynapos felkészítő tréningen ismerték meg, és gyakorlás közben meg is tanulták.
A magyar rendőrségen belül eddig egyedülálló kezdeményezéssel a pécsiek elsődleges célja a civilek minél szélesebb körű bevonása a biztonság megteremtésébe és fenntartásába. Talán mifelénk is egyre elfogadottabb az a nézet, hogy a biztonság, az élhetőbb közösségek megteremtése és működtetése nem elsősorban rendőrségi feladat. A biztonság fölötti őrködés nem kizárólagosan a rendőrség felelőssége, bármennyire kényelmes is ez a felfogás a civil társadalomnak. S akárhogyan igyekszik is egy ország rendőrsége, egyedül nem lehet képes ennek a kihívásnak megfelelni. Okos rendőrség nem is akarja ennek még a látszatát sem kelteni, nem még évtizedeken keresztül fenntartani. Aki így tesz, az hamar odajut, hogy miközben az emberek nemcsak hogy nem szeretik a rendőrt, de még elfogadni is nehezen tudják, mégis minden apró-cseprő bajukra a rendőrtől, a rendőrségtől remélnek, mégpedig lehetőleg azonnali megoldást. Azzal, hogy a rendőrség minél szélesebb körben igyekszik bevonni a civileket is a biztonságért való közös aktivitásba, éppen azt akarja végre üzenni: egyedül nem megy, mi is csak egy, persze kiemelten fontos szereplői vagyunk ennek az együttműködésnek. És rendben, ha már kiemelt szerepünk van, ez elől nem menekülünk, hanem élére állunk a kezdeményezésnek. Most éppen ezzel az innovatív problémafeltáró módszerrel. Legyen hát a neve Police Café Pécs. És jöjjetek, kedves pécsiek, közületek is első körben azon állami és civil szervezetek, intézmények képviselői, akik velünk együtt vállaltok feladatokat és az azokkal együtt járó felelősséget, hogy valamennyien egy biztonságosabb, élhetőbb Pécset mondhassunk magunkénak.
A Café remek eszköze a kezdeményező készség kifejezésének, s így a rendőrség végre nemcsak követője lehet az eseményeknek, hanem irányítója a biztonságot növelő folyamatoknak. Például azzal, hogy az első Café a civileké volt, mindjárt nyilvánvalóvá tehette, hogy szolgáltatásait nekik nyújtja, értük és velük dolgozik a biztonságosabb, élhetőbb Pécs megteremtésén. Úgy gondoljuk egyébként, hogy Pécsett ma semmivel sem rosszabb az élet és az azt markánsan meghatározó biztonság, mint korábban volt. Az objektív tények, a statisztikák is ezt mutatják. Hogy ez ne csak papíron legyen így, hanem a helyiek is így érezzék, azon kell és érdemes dolgozni.
Pontosan ezt gondolták a pécsiek is, amikor elindították ezt a programot. A másodlagos és egyáltalán nem titkolt céljuk pedig az, hogy úttörőként a World Café módszertanát idehaza is minél szélesebb körben, akár a civilek között is terjesszék. A kipróbálás után ugyanis vallják, hogy ez az innovatív konzultációs forma sokkal hatékonyabbá tudja tenni a részt vevő partnerek közötti kommunikációt és együttműködést bármilyen probléma okainak pontos és részletes feltérképezésében. Ha mindez még jó szervezéssel is társul – amire most Pécs iskolapéldát mutatott –, akkor szinte semmilyen probléma megoldása sem fog többé az elképzelhetetlenül távoli jövőbe veszni.
Miután három héttel ezelőtt a képzéssel magam is felelősséget vállaltam az asztalgazdaként működő, akkor még kicsit aggódó rendőrökért, a héten a négynapos rendezvénysorozat egyik moderátoraként, háziasszonyaként is kivettem a részemet az izgalmakból. Fantasztikus volt látni a rendőrök átváltozását: ahogyan a kezdeti kételyeikből meggyőződések keletkeztek, talán újrateremtődött valami rég elveszettnek hitt elkötelezettség a rendőri munka iránt, s visszatérni látszott a helyenként bizony igencsak megtépázott motivációjuk is. Az asztalgazdai szerep napról napra hozta felszínre a fiatal rendőrökben rejlő kreativitást és fantáziát. Ahogyan vezették, terelték az asztaltársaságok beszélgetéseit és vitáit, ahogyan lényeglátásukkal és céltudatosságukkal strukturálták és összegezték az eredményeket, ahogyan ötletes, színes, rajzos prezentációikban mindezt előadták, ahogyan kérdeztek, hozzászóltak, válaszoltak, abban komoly emberi értékeket tudtak megjeleníteni. Ez arról győzte meg a jelen lévő meghívott civileket, hogy a rendőrségnek ilyen arca is van, és milyen jó, hogy ezt végre ilyen egyértelműen látni lehet! Csak egyet sajnálhatunk: a média ezt nem mutatja meg, mert a békés eseménysorozat alig-alig ütötte meg az ingerküszöbét. Bizonyíték erre, hogy az egyik helyi internetes portál sajnálatosan csak a rövidke rendőrségi napi sajtóközleményeket vette át, illetve hogy a helyi televízió mellett mindössze egyetlen közszolgálati csatorna adott hírt az eseménysorozatról. A projekt arcát, a pécsi bűnmegelőzés szakemberét is csak az utolsó napon találta meg interjúalanyként egy stúdióbeszélgetésben a másik helyi televízió, s talán a jövő héten lesz egy pár soros hír a rendőrség magazinjában is a pécsi kezdeményezésről. Egyelőre szerény az érdeklődés…
De nézzük a napos oldalt. A siker okaként egyszerű volna a varázserővel ható módszert megnevezni. De ne legyünk álszerények. Kellettek hozzá az asztalgazdák, ezek a nagyszerű rendőr kollégák. És nem utolsósorban azt is meg kell jegyezni, hogy mindez nem jöhetett volna létre, ha a városi kapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság vezetői nem állnak teljes mellszélességgel a bűnmegelőzési osztály kezdeményezése mögött. Mégpedig a projekt kezdeteitől a zárásáig. Ezzel kapcsolatban annak az örömömnek szeretnék még hangot adni, hogy a Pécs biztonságért elkötelezett vezetők arra is gondot fordítottak, hogy végig, s nemcsak formálisan, de informálisan is támogatták, segítették a rendőröket. Zöld jelzést adtak a pályázatnak, megszervezték számukra a képzést, amelyen maguk is részt vettek, minden fontos kérdésben (pl. a helyszínek és a meghívottak gondos kiválasztása, a megvitatandó konkrét problémák megnevezése) kikérték a véleményüket, valamennyi rendezvény helyszínén, amennyit csak tudtak – volt, hogy elejétől a végéig –, aktívan jelen voltak, és végül, az ötödik napon egy közös értékelésre összehívták a projekt összes résztvevőjét, megköszönve mindenki egész hetes áldozatos és színvonalas munkáját. Mert ők már tudják: csakis így kerek a történet. Ez bizonyítja, hogy mindannyian magukénak érzik az ügyet, és nemcsak egy teljesítendő feladatnak tekintik. Mindehhez csak őszintén gratulálni tudok. Ami pedig engem illet, köszönöm a felém megmutatott feltétlen bizalmukat, ahogyan rám bízták magukat, s hittek abban, hogy ez a kísérlet sikerre ítéltetett. Azt sem szabad elhallgatni, hogy – kísérlet lévén – természetes, hogy sok gyermekbetegsége is felszínre került a programnak, amelyeket azonban – s ez is a tanulási folyamat része – a záró értékelésben őszintén, elemzően sorra vettünk, hogy legközelebb már ezekre is tudjunk figyelni.
A rendőrök óráról órára egyre jobban érezték magukat a szerepben, testhez állónak érezték az egész helyzetet, s ugyanez mondható el a meghívott vendégekről is. Sokuknak szerencsére ez a fajta együttműködés természetes volt, de akadtak köztük szép számmal olyanok is, akiknek sikerült újdonságot és talán nem túlzás azt remélni, hogy példát is mutatni. Ezt a beszélgetések végén egyértelműen vissza is jelezték. Köszönjük, hogy kíváncsiak voltak, eljöttek, s hagyták magukat győzködni. Nélkülük ez a rendezvénysorozat – felkészült házigazdák, kellemes helyszínek, kitűnő módszer ide vagy oda –, természetesen nem jöhetett volna létre.
Az eredményeket kétfelől is remélhetjük. Az egyik, közvetlen haszon, hogy a civilekkel együtt feltérképezett problémákra alapozva az adott városrészek rendőrőrsei mihamarabb akár konkrét stratégiákat és azokból cselekvési terveket készíthetnek a problémamegoldás érdekében. Ha pedig az derült ki, hogy nem rendőrségi hatáskörbe tartozik az adott ügy vagy probléma, akkor egy-egy megkereséssel, kapcsolatfelvétellel meg tudják szólítani az érintetteket. A közvetett haszon pedig a személyes találkozások nyomán előálló ismeretségek serkentő hatásán túl magának a módszernek az ösztönző ereje, amely, reméljük, nem áll meg a kipróbálás szintjén, hanem sokaknak megtetszik, s egyre gyakrabban fogják használni. Akár úgy, hogy mindenféle Cafékat rendeznek (hogy mindjárt ötleteket is adjunk: Kultúra Café Pécs; Pedagógus Café Pécs stb.), ahol a rendőr már „csak” egy lesz a meghívott partnerek között, vagyis visszamegy vendégségbe más, a várost érintő közérdekű probléma feltárása, megoldása céljából rendezett Caféba.
A tréner és moderátor pedig azt reméli, hogy ha a pécsi Police Cafénak jó híre megy, akkor országszerte, például minden megyében, nagy- és kisvárosban sok-sok rendőr szeretné majd megtanulni a módszert. Ez lenne csak az igazi öröm. Aki hallja, adja át. Mindenkinek, aki tehet érte…